Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 4. kötet (Budapest, 1926)

sz. Vétel 91 volna magától és mert a fent jelzett százalékszerü áremelkedés egymaga azt a következtetést, hogy az utólagos teljesítés alperest gazdasági romlásba vinné, már azért sem engedi meg, mivel ilyen gazdasági romlásra az alperes védelmet egyáltalában nem alapított. 646. szám. I. A háború kitörését megelőzően létrejött kétoldalú szerződések Gazdasági teljesítésének utólagos gazdasági lehetetlenülése tekintetében kialakult J^^jT bírói gyakorlattal szemben nem lehet kizártnak tekinteni azt, hogy az a szerződő fél, aki a háború folytán megváltozott termelési és forgalmi viszonyok gazdasági hatásaival a háború előtt létrejött szerződés meg­kötése alkalmával nem számolhatott, s azok súlyosbodása folytán szer­ződéses kötelezettségeit csak gazdasági megrendülése árán teljesít­hetné, a teljesítés kikötött feltételeinek a gazdasági egyensúly fen­tartását biztosító módosítását igényelhesse. E mellett a méltányosság követelményeinek érvényre juttatását célzó bírói gyakorlat mellett nincs elvi akadálya annak, hogy a hosz­szabb időtartamra szóló szerződéssel kötelezett fél, a részéről fen­forgó gazdasági lehetetlenülés esetében annak tartamára a teljesítés kölcsönös feltételeinek a méltányosság követelményeihez képest való módosítását követelhesse. E. H. 1918. évi március 21-én P. IV. 5,163/1917. szám. Elnök: Kolos Jenő kir. kúriai bíró. Előadó: Fehér Tamás kir. kúriai bíró. II. Az I. alatt körülírt igényt azonban a szerződő fél, egyéb fel­tételek fenforgása esetében is, csak akkor érvényesítheti, ha a másik fél a szerződés fentartását és az azzal részére biztosított szolgáltatás teljesítését továbbra is követeli. E. H. 1916. évi május 16-án P. II. 10,495/1915. szám. Elnök: Havas Károly kir. kúriai tanácselnök. Előadó: Nyevickey Antal kir. kúriai bíró. Tényvázlat: A . . . . Gasindustrie-gesellschaft felperes és . . . város közönsége alperes, a köztük az alperes város és lakosai részére köz- és magánvilágítási, valamint ipari célokra szükséges gáz szolgáltatása tárgyában 1872. augusztus 31-én létrejött alap­szerződés és az 1901. február 4-én kelt egyezmény erre vonatkozó részének módosításával 1910. évi április 12-én azt az egyezményt kötötték, hogy a felperes az 1911. évi január hó 1-től 1920. évi december 31-ig terjedő időtartamon át a középületek világítási cél­jaira szolgáló gázt köbméterenkint 19 f-ért, a magánvilágítási célokra szolgáló gázt köbméterenkint 22 f-ért, az ipari célokra használt gázt pedig-köbméterenkint 14 f-ért fogja szolgáltatni és a felperes cég egyszersmind arra is kötelezte magát, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom