Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 2. kötet (Budapest, 1929)

136 Magánjog 287. Tényvázlat: A házastársak csak 1890. évi május hó 23-án alkotott és a keresethez B) alatt mellékelt közös végrendeletükben összes vagyonuk tekintetében egymást kölcsönösen örökösnek nevez­ték ki és ezenfelül gyermekeik, valamint felperesnek a végrendelet­ben nevezett két gyermeke és egy idegen részére hagyományokat rendeltek. A férj utóbb az 1905. év szeptember hó 25-én tett és a keresethez C) alatt csatolt közvégrendeletében a B) alatti vég­rendeletet visszavonva, vagyonáról a közös végrendelet intézkedé­seitől eltérően intézkedett. A férj halála után annak első házasságából származó gyer­meke a felperes, keresetet indít mostoha anyja, az özvegy és a házastársak házasságából származó gyermek, az I. és II. rendű alperesek ellen aziránt, hogy örökhagyónak hagyatéka a közös végrendelet intézkedéseire való tekintet nélkül a C) alatti köz­végrendeletnek megfelelően szabályoztassék. Ellenben alpereseknek az az álláspontja, hogy örökhagyó a közös végrendelet következ­tében újabb végrendeletet már nem tehetett, következéskép a hagyatékának átadásánál csakis a közös végrendelet lehet irányadó. Az elsőbíróság az alperesek álláspontjára helyezkedve, ki­mondotta, hogy a C) alatti közvégrendeletnek a B) alatti köz­végrendelettel szemben jogi hatálya nincs; és mivel a B) alatti közös végrendelet felperes kötelesrészét sérti, felperes részére kötelesrészt ítél meg; mert a végrendeletben lévő kölcsönös ren­delkezésekre való tekintettel a B) alatti kölcsönös végrendelet örö­kösödési szerződés jellegével bír, és ezért, azt örökhagyó a neje, az I. r. alperes hozzájárulása nélkül vissza nem vonhatta, az pedig nem vitás, hogy az I. r. alperes az örökhagyónak rendelkezései visszavonásához hozzá nem járult. Az, hogy a vagyon állaga a vég­rendelkezés után változott, a végrendeletet érvénytelenné nem teszi. A másodbíróság az elsőbíróság ítéletének megváltoztatásával a B) alatti közös végrendeletet hatálytalannak, ellenben a C) alatti közös végrendeletet érvényesnek nyilvánította és ebből folyólag az elsőbíróságot arra utasította, hogy ítéletének jogerőre emelkedése után hozzon a felperesnek az öröklési rend szabályozása iránt a C) alatti közvégrendelet alapján előterjesztett kereseti kérelme felett új ítéletet; mert az örökhagyó és neje az I. r. alperes által alkotott B) alatti közös végrendelet egymás javára kölcsönös, tehát egymás intézkedéseitől függő viszonos és egymással szorosan összefüggő

Next

/
Oldalképek
Tartalom