Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)

74 előjegyzés által nyert biztosítás is megtámadhatás szempontjából teljesen egy tekintet alá esik az oly biztosítással, amelyet a közadós maga adott; tekintve, hogy épen ugy, amint a végrehajtás utján szerzett zálogjognál az adósnak jogcselekvényét a kiküldött végrehajtónak eljárása helyettesíti, a ízálogjog előjegyzése utján kieszközölt biztositásnál a közadós cselekményét a telekkönyvi hatóságnak eljárása helyettesíti; tekintve, hogy az előjegyzés czélja lényegileg épen az lévén, hogy az adós ingatlan vagyonára biztosítás szereztessék, ebből okszerűen az következik, hogy azon körülmények között amelyek között a fmaga a közadós által ingatlanaira adott biztosítás megtámadható lenne, szükségképen megtámadhatónak kell lenni azon biztositásnak is, melyet a hitelezőnek a megtámadható czél elérésére (a biztosítás) irányzott fellépése folytán az adósnak meghallgatása nélkül, de az ő rovására a tkvi hatóság rendelt el; tekintve, hogy a törvény hozóról fel sem tehető, hogy végrehajtó hatalmával — a fenforgó kérdésben a tkvi hatóságot gyakorló közegei által — segédkezet nyújtani akart oly biztosítás megszerzéséhez, melynek adásától magát az adóst és melynek elfogadásától magát a hitelezőt egyenesen eltiltja; tekintve, hogy a csődtörvény 27. §. 3. pontjában foglalt rendelkezések az ezen törvény hozatalának alapjául szolgált javaslatban a 27. §. 2-ik pontja alatt vannak felvéve, a javaslat részletes indoklásának ezen pontra vonatkozó részében pedig világosan ki van mondva, «hogy a javaslat 2. pontjában (törvény 3. pontja) érintett intézkedés alatt a zálog minden neme értendő», ami miután a zálogjogi előjegyzés is a biztositásnak egyik neme, minden kétséget kizár arra nézve, hogy a biztosítás ezen neme is a 'tkvi rendeletnél későbben keletkezett csődtörvény kérdésben forgó rendelkezései alá esik, mivel a törvényhozó, ha a biztosítás ezen nemére nézve kivételt akart volna felállítani, azt kifejezetten tette volna; tekintve, hogy a csődtörvény 27. §. 2. és 3. pontjainak egybevetéséből minden kétséget kizárólag az tűnik ki, hogy a törvényhozó szándéka arra irányulj miszerint terhesebbé tegye az oly hitelezőnek állását, kí a csődnyitási kérvény beadását vagy a fizetések megszüntetését csupán legfeljebb 15 nappal megelőző időben, vagyis a csőd küszöbén szerez a közadósnak vagyonára zálogjogot, mint azon hitelezőét, ki már a válságos 15 napot megelőző időben szerzett zálogjogot, e czélra állitotta fel a 3. pontban az oly hitelező terhére, ki a csőd küszöbén szerez zálogjogot a rosszhiszeműség vélelmét, a 2. pont szerint különben a tömeggondnokot, mint támadót terhelő bizonyítási kötelességet a 3. pontban emiatt hárította át a megtámadott hitelezőre, — már pedig, ha a zálogszerzésnek itt kérdésben forgó neme a csődtörvény 27. §-a 3. pontja alá nem lenne vonható, akkor az oly hitelező, ki a fizetések megszüntetését közvetlenül megelőző utolsó napon, mikor a törvény által felállított vélelem szerint