Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)
281 lekményei miatt, a végrehajtás alatt levő büntetéssel egybefoglaltan megállapítandó szabadságvesztés-büntetésre; tekintve, hogy a kiemeltek szerint a B. T. K. 96. és 104. §§-ai által a bűnhalmazatra, és ennek következtében az összbüntetésre meghatározott rendelkezések alól ki vannak zárva azon büntetendő cselekmények, melyeket a szabadságvesztésre elitélt, ezen büntetésének végrehajtása alatt —> ideértve a büntetés önkényes (szökés általi) megszakítását is — követett el; tekintve, hogy ezen legutóbb megjelölt esetben, amennyiben külön törvény mást nem rendel, nem a B. T. K. VIII. fejezetének határozatai, hanem 1-ső §-a második bekezdésének rendelkezése és ezzel azon elv alkalmazandó, hogy: <<ahány és amilyen a büntetendő cselekmény, annyi és olyan a büntetés»; tekintve, hogy a határozott tartamú szabadságvesztés-büntetésre elitéltekre vonatkozólag a B. T. K.-ek életbeléptetéséről szóló 1880: XXXVII. t.-czikk 36. §-a az imént felhozott jogelvet határozott rendelkezésben is kimondja, azt csakis egyedül abban korlátozván, hogy a végrehajtás előtti és alatti büntetendő cselekmények miatt kimondandó büntetések «együttes tartama» 20 évnél tovább nem terjedhet; tekintve, hogy a most idézett 1880: XXXVII. t.-cz. 36. §-a sem bűnhalmazatot, sem összbüntetést nem emiitvén, az abban elintézett eset sem a bűnhalmazat fogalma alá nem vehető, sem arra az összbüntetésről szóló rendelkezések nem alkalmazhatók; tekintve, hogy ez által az összbüntetésnek fogalmából származó azon egyik folyomány, hogy az ezzel büntetendő, — a cselekmény minőségének és súlyosságának a törvény külön rendelkezése szerint megfelelő, mindenik büntetendő cselekmény miatti szabadságvesztés-büntetésnek tartama, a félbeszakitlan végrehajtás által előálló súlyosbítás kiegyenlítése czéljából arányosan leszállítandó: az 1880: XXXVII. t.-cz. 36. §-a alá eső cselekmények büntetésére, mint összbüntetést nem képezőre ki nem terjed; tekintve mindazonáltal, hogy amennyiben a határozott tartamú szabadságvesztés-büntetésnek végrehajtása alatt elkövetett büntetendő cselekményre, az erről rendelkező törvény által vagy súlyosabb vagy enyhébb nemű szabadságvesztés-büntetés van megállapítva, mint azon szabadságvesztés-büntetés, amelynek végrehajtása alatt az illető egyén a későbbi cselekményt elkövette, önkényt előáll a kérdés, hogy mindkét nemű szabadságvesztés-büntetés ugyanazon büntetési nemben töltendő-e ki? és amennyiben átváltoztatásnak volna helye, erre nézve mely szabályok követendők? tekintve, hogy ezen kérdés tulajdonképen a büntetések végrehajtásának, és illetőleg a bünt. eljárásról szóló törvénykönyv erről rendelkező fejezetének kérdése lévén, tüzetesen ott szabályozandó; és hogy addig — a bűnvádi eljárást szabályozó törvénykönyvünk hiányában — az anyagi és az alaki jog között szükséges harmónia fentartása végett, a B. T. K. elvi rendel-