Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)

247 meghatározott napi dij csakis egyszer, megosztva illeti meg; 2. akkor, midőn egy napon székhelyére visszatérés nélkül egyik községből a másik községbe menve, külömböző községek­ben foganatosít végrehajtási cselekményt, ugyancsak a bírósági végrehajtót az 1875. évi LX. t,-cz, 5. §-ában megjelölt díjsza­bályzatban Smegállapitott fuvardíj megosztva illeti meg. Indokok: Arra nézve, hogy mit számithat fel a bírósági végrehajtó napi díj és "fuvardíj czimén, az 1871. évi LI. t,-cz. 25. §-a és az 1875. évi IX. t.-cz 5. §-a az irányadó. A törvény eme szakaszai szerint a bírósági végrehajtót a bíróság székhe­lyén kivül teljesített eljárásoknál 2 frt napi dij és a kir. tör­vényszéki elnök által megállapított díjszabályzatban meghatáro­zott fuvardíj illeti meg. Az 1875. évi IX. t.-cz. 4. §-ának második bekezdése a bírósági végrehajtót arra korlátozza, hogy abban az esetben, ha ugyanazon helyen és időben több végrehajtást teljesít, a napi dijat és utazási költséget csak egyszer számithatja fel, mely a végrehajtást szenvedő felek között egyenlően osztatik meg. Az idézett Törvényszakasz ezen rendelkezéséből, nevezete­sen annak szövegezéséből azonban még nem lehet alaposan arra következtetni és azt feltenni, hogy tehát az ettől külömböző abban esetben, hogy ha a végrehajtó ugyanazon napon szék­helyétől távol több különböző helyen teljesített végrehajtást, napi diját, s hogy ha egy napon székhelyére visszatérés nélkül egyik községből a másikba menve, külömböző községekben foga­natosít végrehajtást, fuvardiját külön-külön osztatlanul felszá­mithatja. Mert az 1871. évi LI. t.-cz, midőn a bírósági végre­hajtó dijainak viselését a felekre hárította (68. §.) egyúttal ugyan­azon törvényben meg is határozta e dijakat és sem abban a törvényben, sem az ezt módosító 1875. évi IX. t.-czikkben és az eme törvényeket kiegészítő 31158/891. sz. igazságügymi­niszteri rendeletben nem foglaltatik a fennebb érintett felte­vésnek megfelelő, vagy ezzel hasonló értelmű rendelkezés, ilyen­nek hiányában pedig puszta következtetés alapján a törvénynek olyan értelmet nem lehet tulajdonítani, mely a felekre terhesebb vagy épen kivételes fizetési kötelezettséget ró. Kizárja ez értelmezést a törvény czélzata is. Ugyanis az 1875. évi IX. t.-cz, 4. §-ának harmadik és negyedik bekezdése azzal az indokolással vétetett fel a törvénybe, hogy a felek biz­tosítva legyenek a végrehajtási költségek szükségtelen szaporí­tása ellen. De a napi dijra nézve kizárja ez értelmezést az 1871. évi LI. t.-cz, 25. §-a is, amely szakasz félremagyarázhatlan módon kiemeli, hogy a bírósági végrehajtót a székhelyén kivül teljesí­tett «eljárások»-nál 2 frt napi dij illeti meg. Ez a törvényhely egymagában véve sem logikai, sem nyelv­tani értelmezés szerint nem hagy kétséget arra nézve, hogy a bírósági végrehajtót — tekintet nélkül a végrehajtási cselek­mények külömböző helyére, — csakis egy napi dij illeti meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom