Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)

186 elégitését az adós ingó zálogának, vagy jelzálogának értékesítéséből igényli a hitelező a fennálló eljárási szabályok korlátain belül, követelésének és járulékainak oly mérvben való kielégítését igényelheti, mint amilyen mérvben az anyagi jogszabályok szerint személyes teljesítés esetében az adós a követelést kielégíteni tartozott volna. Más megállapodás hiányában az adós, — az anyagi jogszabályok szerint — a tőkekövetelés tényleges visszafizetése napjáig tartozik a kikötött, esetleg törvényes kamatokat fizetni, a hitelező tehát a fent előrebocsátottak figyelembe vételével birói letétből való kiutalás esetében is a tényleges kifizetés időpontjáig igényelheti a kamatokat, feltéve, hogy a fennálló eljárási szabályok kifejezett eltérő intézkedést nem tartalmaznak. A felvetett kérdés eldöntése ezek szerint azon fordul meg, vájjon van-e olyan törvényes hatáskörben keletkezett eljárási szabályunk, amely a hitelezőt birói letétből való kiutalás esetében kamatkövetelésének kielégítésére nézve az anyagi jogszabályok rendelkezéseivel szemben korlátozza? Az ebben a kérdésben irányadó 1881 : LX. t.-czikk azonban ily korlátozást nem foglal magában. Sőt ennek a törvénynek 113. és 133. §§-aiból nyilván kitűnik, hogy az ingó zálogból, illetve lefoglalt pénzbeli követelésekből való kielégítés esetében a kamatok az ingókért befolyt készpénz tényleges felosztása napjáig, illetve az utalványozó végzés napjától kezdve tovább is a kielégítés napjáig járnak. A jelzálog vételárából kielégítendő kamatok tekintetében pedig az 1881 : LX. t.-czikk 192. §-a csakis a kamatozás kezdőpontjára nézve állit fel korlátozást, amennyiben ennek a) pontja értelmében a kamatok a tőkeköveteléssel egyenlő rangsorban csupán az árverést megelőző három évre sorozhatok, — a kamatozás végpontjára nézve azonban ez a §. korlátozást nem foglal magában, amennyiben ennek b) pontja csak azt rendeli, hogy a tőkeköveteléssel egyenlő rangsorban az árverés napjától tovább folyó kamatok is kielégitendők. Végül az idézett törvény 201. §-a, mely az ingatlan vételárára sorozott követelések kifizetésének módjait határozza meg, utalványozás esetére a kamatozás végső időpontjának meghatározása tekintetében különleges rendelkezést szintén nem tartalmaz. Ez utóbbi módozat szerinti kielégítésnél azonban a kamatozás végpontjának meghatározása tekintetében eltérő bírói gyakorlat fejlődött ki, amennyiben némely bíróság abból a felfogásból indult ki, hogy a tőkekövetelés után sorozott kamatok már a kiutalás alkalmával számszerűen a bíróság által határozandók meg, miután pedig a bíróság a kifizetendő összeget számszerűen csakis az utalványozó végzés napjáig képes meghatározni, ebből folyóan az utalványozó végzés meghozatalának napját tekintették a kamatozás végső időpontjának. Tekintve azonban, hogy sem az 1881 :LX. t.-czikk 201. §-a, sem ennek a törvénynek más szakaszai ebben a tekintetben ki-