Görgey Mihály: A gazdasági döntőbizottságok joggyakorlata. Elvi határozatok, állásfoglalások, jogesetek. 1948-1969 (Budapest, 1970)
140 IV. A szerződés módosítása ra való áttérést — főleg az alperesnél — meg kell hogy előzze bizonyos feltételek megteremtése. E feltételek megteremtéséhez, illetve az új pénzügyi helyzet előkészítéséhez szükséges, hogy a felperes az esetleges felmondását kellő időben közölje az alperessel. JEGYZET: a) Eredetileg közölve a D 1969. évf. 3. sz. 114. old. 1394. sorsz. alatt. b) Vö. a Ptk. 207. § (l)—(2) bek., 239. § (1) bek., 241. §, az R 17. §, 18. § (1) bek., 35. § (1) bekezdésében foglaltakkal. 1045. sz. jogeset Építési szerződés határidejének módosítása érvényes lehet naptári nap szerinti meghatározás hiányában is. Az építtető és a kivitelező abban állapodtak meg, hogy a kivitelező egy kultúrház javítási munkáit az év végéig elvégzi. E határidő eltelte előtt azonban a szerződés olyan értelmű módosítását kérte, hogy a szóban levő javítási munkát ,,a következő tavaszi idényben" végzi el. Az építtető ehhez hozzá is járult. Mivel azonban a kivitelező a javítási munkát ekkor sem végezte el, az építtető a gazdasági döntőbizottságnál előterjesztett keresetében késedelmi kötbér megfizetésére és a javítási munkáknak a megállapítandó póthatáridőben történő elvégzésére kérte kötelezni. A kivitelező a keresettel szemben azzal védekezett, hogy az eredeti határidőt feloldották és teljesen bizonytalan határidőben állapodtak meg, amely nem tekinthető érvényesnek. A korábbi határidő figyelembevételével pedig az építtető kötbérigénye már elévült. A kivitelező póthatáridőt sem vállalt. A gazdasági döntőbizottság a kivitelezőt késedelmi körbér fizetésére és a javítási munkáknak a megállapított póthatáridőben történő elvégzésére kötelezte. A döntőbizottság a határozat indokolásában rámutatott arra, hogy az a megállapodás, hogy a kivitelező ,,a munkálatokat a tavaszi idényben elvégzi", azt jelenti, hogy e kötelezettségének legkésőbb a naptár szerint számított tavaszi időszak lejártáig, azaz június 21. napjáig eleget kell tennie. A felek között megállapított újabb határidő tehát — ha az nem is naptári nap szerint történt — nem hagyhatott bennük kétséget abban a tekintetben, hogy legkésőbb mely időpontig kell a javítást elvégezni. Az állandó döntőbizottsági gyakorlat szerint a határidő naptári nap szerinti meghatározás hiányában a szerződés egyéb tartalmi elemei vagy más behatároló körülmény alapján is megállapítható. Minthogy pedig a kivitelező a késedelmét kimenteni nem tudta, és az említett új időponttól számítva az elévülés még nem következett be, kötbért fizetni köteles. A póthatáridőt az elvégzendő munkálatok mennyiségének figyelembevételével állapította meg a döntőbizottság. JEGYZET: a) Eredetileg közölve a D 1963. évf. 4. sz. 142. old. 492. sorsz. alatt. b) Vö. a Ptk. 208. § (1) bek., valamint a VR 33. §-ában foglaltakkal.