Görgey Mihály: A gazdasági döntőbizottságok joggyakorlata. Elvi határozatok, állásfoglalások, jogesetek. 1948-1969 (Budapest, 1970)
ÍV. A szerződés módosítása 135 Ezzel összhangban mondja ki a 16. számú elvi határozat, hogy a szállítási szerződés módosítására a „hallgatás = beleegyezés" vélelme nem vonatkozik. A válasz nélkül hagyott szerződésmódosítási nyilatkozatot tehát elutasítottnak kell tekinteni. A fentiek szerint az alperes a szerződés szerinti határidőben lett volna köteles teljesíteni, ezt elmulasztotta, vétlenségét pedig nem bizonyította, ezért a késedelemben vétkes alperest a gazdasági döntőbizottság a kereset szerint kötbér fizetésére kötelezte. JEGYZET: a) Eredetileg közölve a GY 23. sorsz. alatt. b) Vö. a Ptk. 207. § (1) bek., 216. § (2) bek., 239. § (1) bek., valamint az R 12. § (2) bek., 13. § (3) bek., 22. § (1) bekezdésében foglaltakkal. 1041. sz. jogeset Ha a megrendelő a szállító által kért határidő-hosszabbítás helyett csak rövidebb tartamú határidő-hosszabbításhoz járul hozzá, a rövidebb időtartam mértékéig a felek akaratát egyezőnek és ennek megfelelően a határidőt a rövidebb időtartammal meghosszabbítottnak kell tekinteni. A felperes megrendelő a keresetlevelében előadta, hogy az alperes gyárral szerződést kötött gőzkazánnak és tüzelőberendezésének szállítására. A szállítási határidő június 30. volt. Az alperes később a szállítási határidő módosítását kérte, mégpedig a kazán tekintetében augusztus 3l-re, a tüzelőberendezést illetően pedig október 3l-re. Ö (a felperes) azonban a határidőnek csak egységesen augusztus 15-ig történő meghosszabbításához járult hozzá és erről az alperest értesítette is. Az alperes a meghoszszabbított határidőben sem teljesített és ezért a felperes a keresetlevelében késedelmi kötbér megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes vétlenségére hivatkozott. A gazdasági döntőbizottság az alperes védekezését nem fogadta el és ezért őt a kötbér megfizetésére kötelezte, mégpedig a július 1-től augusztus 15-ig terjedő időre is. Ez utóbbi rendelkezést a gazdasági döntőbizottság azzal indokolta, hogy a felek között az eredeti határidő módosítása nem történt meg, mert bár a felperes augusztus 15-ig haladékot adott a teljesítésre, ilyen határidőt azonban az alperes nem vállalt. Az alperes a határozat azon részének megváltoztatását kérte, amely őt a július 1-től augusztus 15-ig terjedő időre is késedelmi kötbér megfizetésére kötelezte. Sérelmezte, hogy a gazdasági döntőbizottság az ő június 2-án kelt levele és a felperes június 13-án kelt válasza, valamint a szerződésmódosításra utaló egyéb körülmények ellenére is a felek akaratmegegyezésének hiányát állapította meg a teljesítési határidőnek augusztus 15-re való módosítása tekintetében. A másodfokon hozott határozat a jogorvoslati kérelemnek helyt adott, az alapfokú határozatnak a kötbérfizetés kezdő időpontjára és az összegszerűségre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, s az alperes