Görgey Mihály: A gazdasági döntőbizottságok joggyakorlata. Elvi határozatok, állásfoglalások, jogesetek. 1948-1969 (Budapest, 1970)

ÍV. A szerződés módosítása 131 A gyakorlatban a felek nincsenek mindig tisztában a szerződésmódosítást jelentő határidő-hosszabbítás és a póthatáridőben való megállapodás közötti különbséggel, azok eltérő joghatásával, s ebből később számos vita keletkezik. Mindenekelőtt azt kell lerögzíteni, hogy a határidő-módosítás és a póthatáridő két különböző jogintézmény, amelyeknek mások a feltételei és mások az azokhoz fűződő jogkövetkezmények. Az R 22. § (1) bekezdése szerint a felek a szerződést közös megegyezéssel módosíthatják, a (2) bekezdés szerint pedig a teljesítési határidő után a szerződés módosítása a szerződésszegés következményei alól nem mentesít. A szerződés szabályszerű módosításához az a joghatás fűződik, hogy a szerződés eredeti tartalmára visszatérni már nem lehet és az esetleges szerződésszegést a módosított tartalom szerint kell elbírálni. A késedelmes teljesítéshez fűződő jogkövetkezmények tehát csak a módosításban meghatározott új határidő sikertelen elteltével állanak be. Mindezekhez képest nyilvánvaló, hogy a szállítási szerződést a teljesítési határidő vonatkozásában módosítani csak az utóbbi lejárta előtt lehet. A póthatáridőről az R 36. § (1) bekezdése rendelkezik. E szerint, aki késedelembe esik, köteles a teljesítésre haladéktalanul póthatáridőt vállalni. A póthatáridő megállapítására tehát a szerződésben kikötött határidő eltelte után, késedelem bekövetkezése esetében kerül sor. A póthatáridő megállapításához pedig az R 50. § (2) bekezdése szerint az a joghatás fűződik, hogy — az eredeti határidőtől folyó kötbérfizetési kötelezettségen túlmenően — a póthatáridő sikertelen elteltével a kötelezett kötbérfizetési kötelezettsége újból kezdődik. Elvileg nem tekinthető ugyan kizártnak, hogy a felek póthatáridőben már a szerződés szerinti határidő lejárta előtt megállapodjanak, nyilvánvaló azonban, hogy a szállítónak általában nem fűződik érdeke ahhoz és olyan kötelezettsége sincs, hogy a póthatáridőt már a szerződés szerinti határidő lejárta előtt és anélkül felajánlja, hogy vele a megrendelő valamilyen igényt közölt volna. A póthatáridő felajánlásához, mint egyoldalú jognyilatkozathoz pedig a másik fél, a megrendelő, kifejezett hozzájárulása nem szükséges (bár a nem megfelelő póthatáridő közlése esetén határidővitát indíthat). Az előbbiekben ismertetett két fogalom gyakorlatban való összevetésére tekintettel a vitás esetekben vizsgálni kell azt, hogy mi volt a nyilatkozó fél feltehető akarata, azt a másik félnek fel kellett volna-e ismernie és hogy erre, valamint az eset körülményeire tekintettel a másik félnek hogyan kellett értenie a szóban forgó nyilatkozatot. Ha ennek eredményeként az állapítható meg, hogy a jogosultnak az eset körülményei szerint fel kellett volna ismernie, hogy a kötelezett póthatáridőre vonatkozóan tett nyilatkozata — az eltérő szóhasználat ellenére — határidő-meghosszabbításra, tehát szerződésmódosításra irányul, a felek megállapodását ez utóbbinak kell tekinteni. JEGYZET: a) Eredetileg közölve a GY 624. sorsz. alatt. b) Vö. a Ptk. 208. § (1) bek., az R 22. §, 36. § (1) bek., 50. §(2)bek.,aVR 22. §,31. § (3) bek., 33. §-ában foglaltakkal. 9*