Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a munkaügyi, a társadalombiztositási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1988)

felelős beosztású dolgozó minden esetben másfél havi átlagkeresetével felel-e, ha a közvetlen kárt okozó dolgozó gondatlan magatartásával ezt az összeget elérő vagy meghaladó kárt okozott, vagy pedig a felelős beosztású dolgozó felelősségének a konkrét mértékét a közvetlen károkozó ténylegesen fennálló anyagi felelősségének a mértéke szabja meg. Nem lehet kétséges, hogy a munkáltató a felelős beosztású dolgozójával szemben legfeljebb azt a kárt érvényesítheti, amilyen összegű kárt a közvetlen kárt okozó gondatlan magatartásával okozott. A felelős beosztású dolgozó felelősségének a felső határa azonban az Mt. V. 79. §-a már említett (1) bekezdésének aj pontjában megállapított másfél havi átlagkereset. Ezen túlmenő anyagi felelősséggel a felelős beosztású dolgozó akkor sem tartozik, ha a közvetlenül kárt okozó dolgozó anyagi felelőssége ezt a mértéket adott esetben meghaladná. A felelős beosztású dolgozó a jogszabály keretei között rá kirótt kártérítési összeggel kapcsolatban nem hivatkozhat arra, hogy az eset összes körülményének figyelembevételével a közvetlen kárt okozó dolgozóval szemben indokolt lett volna a kártérítés összegét mérsékelni [Mt. 61. § (1) bekezdés], és ezt vele szemben is alkalmazzák. E körülményeket csak a közvetlen kárt okozó dolgozó elleni ügyben lehet figyelembe venni és mérlegelni. A felelős beosztású dolgozó esetében csak a nála fennálló körülmények indokolhatják a kártérítés mérséklését. Ha viszont a munkáltató a felelős beosztású dolgozó ellen kártérítésre kötelező határozatot hozott, s nevezett a kártérítés összegét a munkáltatónak megtérítette, utóbb azonban a munkáltató a közvetlen károkozókkal szemben is eljár, de velük szemben az Mt. 61. §-ának(l) bekezdése alapján a mérséklés jogával élt, a munkáltatónak vissza kell fizetnie a felelős beosztású dolgozónak azt a különbözetet, ami a közvetlen károkozóval szemben alkalmazott mérséklés következményeként jelentkezik. Ha óképpen vissza kell a munkáltatónak térítenie a felelős beosztású dolgozó részére az általa befizetett teljes összeget, ha ezt a közvetlen kárt okozó dolgozótól behajtotta, továbbá akkor is, ha a közvetlen károkozóval szemben a kártérítés kiszabását azért mellőzte, mert az eset összes körülménye azt kellően indokolta és a kártérítésre való kötelezés mellőzése a társadalmi tulajdon megóvására irányuló nevelés érdekeit nem sérti [Mt. 61. § (1) bekezdés]. Vitás volt a gyakorlatban, hogy a munkáltató melyik időponttól érvényesítheti ;lős beosztású dolgozójával szemben a kártérítési követelést. A kártérítés érvényesítésére feljogosított s egyben kötelezett dolgozót e kötelezettség teljesítése attól az időponttól terheli, amikortól az ügyben a felelősségre vonásról intézkednie kellett volna. A társadalmi tulajdon fokozott védelme és megóvása is ezt követeli meg. Ehhez képest a felelős beosztású dolgozóval szemben a kártérítés érvényesítésének elmulasztásáért az anyagi felelősséget már attól az időponttól meg lehet állapítani, amikor az adott körülmények között a közvetlen károkozó felelősségre vonásáról intézkednie kellett volna, ezt a kötelezettségét azonban vétkesen elmulasztotta. 39