Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a munkaügyi, a társadalombiztositási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1988)

töltött naptári évben tizenöt munkanap alapszabadság és a munkaviszonyban töltött idejéhez igazodóan pótszabadság jár. Az alapszabadság és a pótszabadság tekintetében tehát az Mt. 42. §-ának (1) bekezdése olyan korlátozó rendelkezést nem tartalmaz, amely szerint az alapszabadság és a munkaviszony alapján járó pótszabadság csak a teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozót illetné meg. Megerősíti ezt az Mt. V. 13. §-ának már említett (3) bekezdése is, amely lehetővé teszi olyan munkaszerződés megkötését is, hogy a munkáltató a dolgozót a munkakörére megállapított teljes munkaidőnek csak egy részére alkalmazza. A kifejtettekből következik, hogy a dolgozót az éves rendes szabadság akkor is megilleti, ha nem teljes munkaidőre alkalmazták. Ha az ilyen módon alkalmazott dolgozó a hétnek a jogszabály rendelkezése szerinti minden munkanapján munkát végez, a szabadság ugyanolyan mértékben megilleti, mint a teljes munkaidővel foglalkoztatott dolgozókat. A rendes szabadság idejére járó átlagkereset azonban ilyenkor csak a munkaidejével arányos időre jár (pl. napi négyórás munkaidővel foglalkoztatottat egy szabadságnapra is négy órai átlagkereset illeti meg). Ha a nem teljes munkaidővel foglalkoztatott dolgozó ötnapos munkahéttel végez munkát, szintén az Mt. 42. § (1) bekezdésének szabályait kell alkalmazni. Ilyenkor azonban — az 5/1981. (XII. 29.) ÁBMH számú rendelkezés 2. §-ának (1) bekezdése értelmében — szabadságának kiadásánál a munkaidőbeosztás szerinti munkanapokat kell figyelembe venni. Ha pedig a nem teljes munkaidővel foglalkoztatott dolgozó csak a hét meghatározott napjain végez munkát, szintén azMt. 42.§-a (1) bekezdésének szabályai irányadók. Ilyenkor azonban — az 5/1981. (XII. 29.) ÁBMH számú rendelkezés 2. §-a (2) bekezdésének megfelelően — a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanap, a dolgozó heti egy szabadnapját, heti pihenőnapját és a munkaszüneti napokat kivéve. A szabadságidőre vonatkozó átlagkereset kiszámításánál az előző két bekezdésben említett dolgozók esetében is azokat a szabályokat kell alkalmazni, mint a hét 5 munkanapján csökkentett munkaidőben foglalkoztatottak esetében. Az elmondottak nem alkalmazhatók azokra a dolgozókra, akik olyan rövid ideig állnak munkaviszonyban, hogy az évi rendes szabadságuk arányos része egy munkanapot sem ér el [Mt. V. 53. § (2) bekezdés]. A fél munkanapot elérő töredék azonban egész munkanapnak számít [5/1981. (XII. 29.) ÁBMH számú rendelkezés 1. § (2) bekezdése]. MK 20. szám (Az MK 118. sz. kollégiumi állásfoglalással módosított szöveg.) A dolgozó fegyelmi és anyagi felelőssége egymás mellett és egymástól függetlenül érvényesülhet. Ha a dolgozó a munkáltatónak anyagi kárt is okozott, és a dolgozóval szemben a fegyelmi eljárás rendjén anyagi hátránnyal járó fegyelmi büntetést is szabtak ki, ez nem akadálya a dolgozó anyagi felelősségre vonásának. 37