Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 11. kötet, 1986-1989 (Budapest, 1990)

a felperesek a per megindításakor már nem voltak az ingatlan tulajdonosai, és így nem voltak jogosultak a kártalanítás iránti igényt előterjeszteni; a szerződésben sem kötötték ki, hogy fenntartják a maguk számára ezt a jogot. A törvényességi óvás részben, az alábbiak szerint alapos. A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet a törvényességi óvásnak a jogszabály értelmezésével kapcsolatos, a kártérítés általános szabályaiból levezetett álláspontjával. A Ptk. 108. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ingatlan tulajdonosa köteles tűrni, hogy az erre külön jogszabályban feljogosított szervek - a szakfeladataik ellátásához szükséges mértékben - az ingatlant időlegesen használják, arra használati jogot szerezzenek, vagy a tulajdonjogát egyébként korlátozzák. Ebben az esetben az ingatlan tulajdonosát - ha jogszabály másként nem rendelkezik - az akadályoztatás mértékének megfelelő kártalanítás illeti meg. Ez a rendelkezés ad lehetőséget arra, hogy külön jogszabály a kártalanítás módjáról és mértékéről az általános szabályoktól eltérően rendelkezzék. A Balaton-parti ingatlanokkal kapcsolatban ilyen külön rendelkezéseket tartalmaz az 1031/1969. (VIII. 31.) Korm. határozat V. fejezete, amely a területileg illetékes vízügyi igazgatóságot feljogosítja a partvonal megállapítására, és ezzel összefüggésben a partvonal rendezésére. A kormányhatározat 16. pontja szerint, ha valamely eredetileg és jelenleg is vízparti fekvésű ingatlan elvesztette a vízparti jellegét, emiatt a tulajdonos a jogszabályban megállapított mértékű kártalanítást igényelhet. A kártalanítás mértékét a 21/1970. (XI. 13.) ÉVM-IM-PM együttes rendelet 13. §-ának (2) bekezdése határozza meg oly módon, hogy a kártalanítás a földrészlet forgalmi árának 10%-a. A jogszabály valamennyi ingatlannál egységesen határozza meg a közvetlen vízparti jelleg elvesztésével összefüggésben az értékcsökkenés mértékét, és annak érvényesítéséhez más feltételt nem ír elő. A jogszabály szóhasználataiból sem lehet olyan következtetést levonni, hogy az idézett jogszabályok alapján a tulajdonost megillető kártalanítás igénylésére a kártérítés általános szabályai alapján lenne csak lehetőség. Az együttes rendelet a Balaton-part rendezésével összefüggésben egyéb olyan szabályt is tartalmaz, amely eltér a kártérítés általános szabályaitól. A 4. § (1) és (2) bekezdése értelmében nem jár kártalanítás az ingatlan tulajdonosának, ha a partvonal megállapítása folytán az ingatlan területe csökken. Mindezekből az következik, hogy a Balaton partjának rendezése során a part menti ingatlanok tulajdonosainak jogát az arra felhatalmazott szerv a jogszabályban meghatározott jogkörében eljárva korlátozta, és ezzel összefüggésben a tulajdonost a külön jogszabályban előírt mértékű kártalanítás illeti meg. Az ingatlan forgalmi értékének a 10%-át a tulajdonos akkor is igényelheti, ha az ingatlan egyéb, a forgalmi értéket befolyásoló adottságai kedvezőbbé váltak. Alapos viszont a törvényességi óvás abban a részletben, hogy a megyei bíróság téves forgalmi értéket vett alapul az értékcsökkenés kiszámításánál. Az ingatlan tulajdonosának a kártalanítás iránti igénye akkor nyílt meg, amikor az ingatlan elvesztette a közvetlen parti jellegét [Ptk. 360. §-ának (1) bekezdése]. Az értékcsökkenés kiszámításához ezért azt kellett volna megállapítani, hogy az ingatlan előtt mikor végezték el a partrendezési munkákat, és akkor mennyi volt az ingatlan forgalmi értéke. Egyik adat sem áll rendelkezésre. Az iratoknál levő átirat szerint a beruházás folyamatos volt 1978 és 1983 között. Azt nem közölte a beruházó, hogy a perbeli ingatlan előtt mikor töltötték fel a medret. Az ingatlan értékére 1978-ból áll rendelkezésre egy egyébként is hiányos becslés, a szakértő pedig későbbi időpontban végezte el az értékelést. Tévedett a megyei bíróság, amikor az illetékkiszabás alapjául szolgáló érték után számította ki a kártalanítást. A forgalmi érték téves meghatározása kihat a kamat alapjának kiszámítására is. 85