Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 11. kötet, 1986-1989 (Budapest, 1990)

akadálya annak sem, hogy a szabadalom átruházása és a találmányi díjfizetési kötelezettség átvállalása kérdésében a felszámoló és a jogszerző között létrejött szerződést egybefoglalják a feltaláló és az új szabadalmas között kötött díjazási szerződéssel. A felszámolás során nem értékesíthető szabadalmakról a felszámolási eljárásról szóló tvr. 34. §-a szerint kell határozni. Eszerint a fennmaradó vagyonnal a vállalatot alapító (létesítő) szerv rendelkezik, szövetkezet felszámolása esetén a külön jogszabályban meghatározott szövetkezeti szervnek, egyéb gazdasági társaságok esetén pedig a társulási szerződés vagy alapszabály rendelkezéseinek megfelelően kell a fennmaradó vagyont átadni, illetőleg a tagok közös rendelkezésére bocsátani. Ha pedig utóbb a szolgálati találmánnyal kapcsolatos szabadalmat átvevő gazdálkodó szervezet a jogszabályban biztosított rendelkezési jogából fakadóan a szabadalmat hasznosítja, a feltalálót a 11/1983. (V. 12.) MT rendelet (R.) szabályai szerint tartozik díjazni.1 Ebben az esetben a fennmaradó vagyonnal rendelkező szervek járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a találmánnyal a feltaláló, illetve jogutódja rendelkezzék [4/1983. (V. 12.) IM rendelettel módosított 4/1969. (XII. 28.) OMFB-IM együttes rendelet 5. §-ának (2) bekezdése], őket illeti meg az ideiglenes, illetőleg a végleges szabadalmi oltalomról való lemondás joga is [Szt. 29. §-a (1) bekezdésének d) pontja és 31. §-ának (1) bekezdése]. A műszaki alkotómunka anyagi elismerése és ösztönzése érdekében szolgálati találmány esetében a gazdálkodó szervezet köteles a feltaláló részére a szabadalom hasznosításából eredő hasznos eredménnyel arányos díjat fizetni [Szt. 9. § (5) bek., R. 1. §-a)]. A találmányi díj a törvény rendelkezése folytán illeti meg a feltalálót, feltétele a találmány hasznosítása, illetve értékesítése. Ha ez megtörtént, a találmányi díj esedékessé válik [Fe. tvr. 17. § (1) bek.]. A találmányi díj a gazdálkodó szervezet olyan tartozása, amelyet a felszámolási eljárás szabályai szerint kell a zárómérlegbe beállítani, illetőleg kielégíteni. A szolgálati találmány feltalálójának találmányi díj iránti igénye az Fe. tvr. 30. §-a (1) bekezdésének c) pontjába sorolandó tartozás. E szabályban foglalt felsorolás ugyanis csupán példálózó jellegű, a szolgálati találmány feltalálóját pedig olyan magánszemélynek kell tekinteni, aki a találmánnyal kapcsolatban a munkáltatót megillető szabadalmi jog folytán gazdasági tevékenységet nem folytat, és akit a találmánynak mint szellemi alkotásnak a létrehozásával kifejtett tevékenységéért illeti meg a díjazás. Az előzőekből következik, hogy ha a felszámolásra kerülő gazdálkodó szervezet vagyona nem fedezi teljes egészében a szolgálati találmány feltalálóját megillető díjkövetelést, akkor az Fe. tvr. 35. és 36. §-a szerint - az Fe. tvr. 38. §-ában meghatározott kivételekkel - beáll az állam (szövetkezeti szerv) felelőssége. Ez a felelősség az Fe. tvr. 37. §-a értelmében a felszámolási eljárás befejezése után keletkezett, illetőleg ismertté vált követelésekre is fennáll. Ezeket a követeléseket az Fe. tvr. 39. §-a szerint a felszámolóval szemben lehet érvényesíteni. Ha pedig a felszámoló nem tesz eleget a gazdálkodó szervezet vagyonának a megóvására [Fe. tvr. 25. § (1) bek.], a szerződések megkötésére, a követelések behajtására, a vagyontárgyak értékesítésére [Fe. tvr. 23-24. §-ai] vonatkozó kötelezettségeinek, és ezzel kárt okoz, ezért a hitelezőkkel - a feltalálókkal - szemben közvetlenül felelős a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint (PK274. sz. állásfoglalás, BH1988/8. sz.). 1 A kollégiumi állásfoglalásban foglalt elveket nem érinti a 77/1989. (VII. 10.) MT rendelet. 46