Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 11. kötet, 1986-1989 (Budapest, 1990)

között létrejött megállapodás alapján is helyesen állapította meg az első fokú bíróság, hogy a szerzők műveinek a nyilvánossághoz való közvetítése folyamatában (Szjt. V. 10. §-a) a jogosulatlan felhasználásban valamennyi alperes részt vett. Egyetemleges marasztalásuk alapjául ez a tény szolgál. Az Szjt. 53. §-ának (1) bekezdése szerint a mű jogosulatlan felhasználása esetén a szerzőt megilleti a jogszerű felhasználás fejében járó díj. A felperes által a szerzők javára érvényesített díjkövetelés e jogszabályon alapul. Az Szjt. 3. §-a folytán alkalmazandó Ptk. 324. §-ának (1) és 325. §-ának (1) bekezdései szerint a követelések öt év alatt elévülnek, és az elévülés után a követelést bírói úton érvényesíteni nem lehet. A követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a követelés bírósági úton való érvényesítése azonban megszakítja az elévülést [Ptk. 327. §-ának (1) bekezdése]. A felperes által 1981. október 30-án az I. r. alpereshez intézett felszólítás nem tartalmazza azonosítható módon, hogy milyen követelésre vonatkozik, ezért nem felel meg a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdésében foglalt követelményeknek, és az első fokú bíróság álláspontjától eltérően nem alkalmas az elévülés megszakításának megállapítására. Az alperesek egymás közti levelezésének sincs elévülést megszakító hatása, ezért az első fokú bíróság tévesen értékelte a II. r. alperes által a III. r. alpereshez 1982. március 11-én intézett levelet elévülést megszakító tényezőként. A felperes a perindítás előtt az I. r. alperest a követelés kiegyenlítésére 1985. június 19-én szólította fel, a III. r. alpereshez pedig 1985. szeptember 11-én intézett írásban azonos tartalmú felszólítást. A II. r. alperest azonban a perindítás előtt a követelés kiegyenlítésére a felperes írásban nem szólította fel. Utóbbi alperessel szemben ezért az elévülés megszakítására csak az 1986. november 19-én benyújtott kereset szolgál. A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperesnek az 1980. évi értékesítést megelőző időre vonatkozó díjkövetelése elévült, és szerzői díj iránti igényt csak az 1980. évet követő forgalomba hozatallal kapcsolatban érvényesíthet. A két nyelvvizsga előkészítő anyag kazettán és orsós hangszalagon való forgalmazása 1980-tól 1985. december 31-ig összesen 622 500 Ft árbevételt eredményezett. Ennek 8%-a, 49 800 Ft, a felperes bírói úton érvényesíthető szerzői díj igénye, amely az I. és III. r. alperest egyetemlegesen terheli. A II. r. alperes csak az 1981-1985. közötti értékesítések után tartozik díjfizetéssel, amelynek összege 45 400 Ft. A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítélet marasztaló rendelkezését részben megváltoztatta, és a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az I. és a III. r. alperesek által egyetemlegesen teljesítendő marasztalás összegét 49 800 Ft-ra leszállította, megállapítva, hogy e marasztalási összegből a II. r. alperes 45 440 Ft-ot az I. és a III. r. alperesekkel egyetemlegesen köteles megfizetni. Az első fokú bíróság által időarányosan megállapított kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontját a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. Az első fokú bíróság ítéletének a bírság kiszabásával kapcsolatos elutasító rendelkezését a Legfelsőbb Bíróság hivatalból felülvizsgálta, és a következő álláspontot foglalta el. Az Szjt. 53. §-ának (2) bekezdése szerint: ha a jogsértés a felhasználónak felróható, a szerzőt megillető díjon és kártérítésen felül a szerzői díjnak megfelelő összeget bírságként is meg kell ítélni. Ezt az összeget a bíróság csak méltánylást érdemlő körülmények alapján mérsékelheti. Az I. r. alperes szerződésszegése és a II., valamint a III. r. alperesnek 1979 óta a felperes tiltakozása ellenére fennálló és - az alperesek egymás közti levelezéséből is kitűnően - az alperesek által is felismert jogsértése nem 42