Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 11. kötet, 1986-1989 (Budapest, 1990)
zandó Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A fellebbezéssel támadott első fokú ítélet szerint a felek felhasználási (kiadói) szerződést kötöttek, és az alperes a művet kiadásra elfogadta. Az alperes a szerződéskötés tényét a másodfokú eljárásban is vitatta, ezért a Legfelsőbb Bíróságnak elsősorban ebben a kérdésben kellett állást foglalnia. A felperes a perben elismerte, hogy a 15 ív terjedelmű művének kéziratát előzetes felkérés nélkül, megbízottja útján juttatta el az alpereshez. Az alperes képviseletében a főszerkesztő a kéziratot azzal a megjegyzéssel vette át tanulmányozás - tehát a kiadói szerződés megkötésének megfontolása - céljából, hogy a felhasználásról való állásfoglalás legalább 6-8 hónapot vesz igénybe. Az alperes által megbízott lektor a kézirat kiadását nem javasolta. E vélemény 1987 februárjában kelt. Az alperes ezt követően a kéziratot a felperes sürgetésére 1988 tavaszán visszaküldte, és a felperest tájékoztatta, hogy a művet nem kívánja felhasználni. A fentiek szerint irányadó tényállás alapján az első fokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a felek a mű felhasználására kiadói szerződést kötöttek. A feleknek a mű felhasználására vonatkozó és a Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése szerint megkívánt kölcsönös és egybehangzó akaratkifejezése ugyanis nem jött létre. Nem alkalmas a szerződés létrejöttének megállapítására a kihallgatott tanú vallomásában állított, telefonon történt érdeklődésére adott alperesi közlés sem, amely szerint az alperes főszerkesztője olyan tájékoztatást adott, hogy „a dolog sínen van". A másodfokú eljárásban ismét kihallgatott tanú ugyanis maga sem állította, hogy az alperes a kézirat kiadására vonatkozó szándékát kifejezésre juttatta volna, csupán arra hivatkozott, hogy a közlésnek ő tulajdonított ilyen értelmet. Kiadói szerződés megkötése nélkül pedig a felek jogviszonyára nem alkalmazhatók' az 1/1970. (III. 20.) MM rendelet előírásai, így az első fokú döntés alapjául szolgáló 6. § (1) bekezdése sem. Szerződéskötés hiányában ugyanis nem alapoz meg szerzőidíjfizetési kötelezettséget az a körülmény, ha az átvett kéziratról a kiadó négy hónapot meghaladó ideig nem nyilatkozik. A kifejtettek alapján a felperes szerzői díjra nem tarthat igényt, az első fokú bíróság e jogcímen marasztaló rendelkezése tehát téves. A Legfelsőbb Bíróság megvizsgálta, hogy a felperes keresete más jogcímen nem mutatkozik-e megalapozottnak. A Ptk. 6. §-a alapján a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte. A felperes által a másodfokú eljárásban felmutatott és dr. P. M. által 1988. május 9-én készített vélemény alapján megállapítható, hogy a keresettel érintett mű témája ma is időszerű, aktualitása nem csökkent azáltal, hogy a kézirat 1986 őszétől 1988 februárjáig az alperes birtokában volt. A felperes számára ezért a kézirat visszavételét követően is fennáll annak (elvi) lehetősége, hogy más kiadót bízzon meg a mű megjelentetésével. Kára tehát nem származott abból, hogy az alperes a kéziratot az átvételkor jelzett 8 hónapon túl is magánál tartotta. A kár tényén túl azonban hiányoznak a törvényi tényállás fentiekben idézett egyéb elemei, így az alperes szándékos magatartása és a felperes önhibájának a hiánya is. A felperesnek ugyanis - észlelve az alperesi döntési folyamat elhúzódását - már korábban vissza kellett volna kérnie a kéziratot, illetve más kiadót kellett volna felkeresni a kiadás érdekében. Az alperes ezért a Ptk. 6. §-a alapján nem tartozik fizetési kötelezettséggel a felperes részére, és a fellebbezésében megalapozottan sérelmezte az első fokú ítélet marasztaló 40