Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

A másodfokú bíróság helyes indokaira utalással hagyta helyben az első fokú ítéletet. A másodfokú bíróság megállapítása szerint a levél megírásához az alperes magatartása is hozzájárult. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Legfelsőbb Bíróság módosított XXIX. számú Polgári Elvi Döntése szerint nem köteles a szülő tartani a szükséges tanulmányait folytató munkaképes nagykorú gyermekét akkor, ha a gyermek a tartásra kötelezettel vagy vele együttélő közeli hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, amelyre tekintettel a társadalmi felfogás szerint a tartásra nem méltó (érdemtelenség). Az iránymutatáshoz fűzött indokolás szerint a nagykorú gyermektől fokozottabban elvárható, hogy a tartásdíjat fizető szülőjével szemben ne csak követelést támasszon, hanem a tartás alapjául szolgáló családi kapcsolatnak megfelelő magatartást tanúsítson, mert e tekintetben már van olyan belátása, amellyel magatartásának helyes vagy helytelen voltát és annak következményeit kellően értékelni tudja. A törvényen alapuló tartásra ezért nem méltó a főiskolai, egyetemi tanulmányait folytató munkaképes nagykorú gyermek, ha neki felróhatóan a tartásra kötelezett szülőjével vagy vele együttélő közeli hozzátartozójával szemben súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít. Gondosan vizsgálni kell azonban, hogy a magatartást milyen ok és körülmény váltotta ki, különösen pedig, hogy azt nem a kötelezett magatartása idézte-e elő. így az alperes gyermekeivel szembeni magatartását, kapcsolatának alakulását is értékelni kell. Az érdemtelenség általában nem csupán az adott magatartás értékelése, hanem a jogosult és a kötelezett között kialakult viszony alapján bírálható el. A becsatolt levél a szülő—gyermeki kapcsolat megromlását bizonyította. A felperest és a nagykorú gyermeket terhelte volna a bizonyítás abban a kérdésben, hogy Zsuzsanna súlyosan elítélendő viselkedését valóban az alperes kifogásolható magatartása váltotta ki. Ezzel kapcsolatban a bíróság minden vizsgálat nélkül fogadta el ítéleti tényállás alapjául a felperes még csak nem is személyes nyilatkozatát, hanem írásbeli előadását. Ebben a körben a tényállás tisztázása szükséges: az előző iratok beszerzése és azok tartalmának értékelése, továbbá a nagykorú gyermek tanúkénti meghallgatása nem lett volna mellőzhető. A huszadik évében levő Zsuzsanna „lelki egyensúlyát" a tárgyaláson való részvétel nem borította volna fel. Megkísérelhető lett volna az apa—gyermeki kapcsolatnak a tárgyaláson való tisztázása, s ez — a helyes magatartásra történő bírói kioktatás után — esetleg a további kapcsolat normalizálódását eredményezhette volna. Nem lett volna mellőzhető annak vizsgálata sem, hogy a felperes magatartása mennyire hatott közre az apa és gyermekek kapcsolatának megszakadásában. A jogerős ítélet az összegszerűség vonatkozásában sem kellően megalapozott. A már idézett elvi döntés szerint a munkaképes nagykorú gyermek részére fizetendő tartásdíj mértéke szempontjából a gyermek szükségleteit, a tartásra köteles szülő teherbíró képességét, továbbá azt kell figyelembe venni, hogy a másik szülőtől mennyiben várható el, hogy ő is hozzájáruljon a továbbtanulás költségeinek fedezéséhez. Figyelemmel kell lenni az állami, társadalmi támogatásra, valamint a gyermek által elért vagy elérhető jövedelemre is. A bíróság nem szerezte be a felperes jövedelmi igazolását, meg sem kísérelte tisztázni Zsuzsanna valós szükségleteit, a felperesnek járó családi pótlék összegét, minden vonatkozásban elfogadta a felperes bemondását. E körben pedig 381