Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

Az első fokú bíróság megállapította, hogy a felperes kereseti kérelmének el­bírálására a^ Ptk. 349. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók, miután a II. r. alperes hatósági jogkörben eljárva intézkedett az állomány leölésének elrende­lésekor és a kártalanítás összegének meghatározásakor. A Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése szerint az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárít­ható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehető­ségeket igénybe vette. A felperes azonban a jogorvoslati lehetőségre való ki­oktatás ellenére sem fellebbezte meg egyik határozatot sem, tehát a jogorvosla­tot nem vette igénybe, ezért az alperesek marasztalására nem kerülhet sor. Perköltség megállapítását csak az I. r. alperes kérte, ezért a bíróság a felperest a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte az I. r. alperes javára perköltség fizetésére. A le nem rótt illetékre vonatkozó rendelkezés a 16/1976. (XII. 31.) IM számú rendelet 18. §-ának (1) bekezdésén alapul. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Kérte az első fokú bíróság ítéletének megváltoztatását és azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság a keresetének adjon helyt. Álláspontja szerint a baromfiállomány leölésekor az általános zárlat még nem volt elrendelve, s így a járványról nem volt tudomása. Előadta, hogy a határo­zatokat azért nem támadta fellebbezéssel, mert minden termelő kapott kártérí­tést, csak ő nem, s abban bízott, hogy a későbbiekben az őt megillető kártérítést megkapja, erre biztatást is kapott a III. r. alperestől. Fellebbezésében sérelmezte azt is, hogy az első fokú bíróság a le nem rótt il­leték megfizetésére kötelezte. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy miután a baromfi-szakcsoport tagja, és az értékesítés is az ÁFÉSZ-en keresztül történik, a szövetkezetek által fizetett illetékátalányra figyelemmel illeték fizetésére nem kötelezhető. A II. r. alperes ellenkérelmében az első fokú bíróság ítéletének helyben ha­gyását kérte. A fellebbezés az alábbi terjedelemben részben alapos. A Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése szerint államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvos­lattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas ren­des jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette. A Legfelsőbb Bíróság 42. számú polgári kollégiumi állásfoglalása értelmében a Ptk. 349. §-ának alkalmazása szempontjából államigazgatási jogkörben oko­zott kárnak csak az államigazgatási jellegű, tehát a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységgel, illetőleg ennek elmulasztásá­val okozott kárt lehet tekinteni. Az e körön kívül eső tevékenységgel összefüg­gésben felmerült károkért való felelősség önálló felelősségi jogalap lehet, amely­nek elbírálásánál a Ptk-nak a kártérítésre vonatkozó általános szabályait kell alkalmazni. Helytállóan jutott az első fokú bíróság arra a következtetésre, hogy ha a fel­peres kárigénye államigazgatási jogkörben okozott kárnak minősül, a II. és III. r. alperesek nem marasztalhatók, mert a felperes az államigazgatási hatá­rozatokkal kapcsolatos jogorvoslat lehetőségével nem élt. Tévedett azonban a bíróság, amikor a felperes keresetét az államigazgatási jogkörben okozott kárra vonatkozó szabályok szerint bírálta el. A peradatok szerint a II. és III. r. alperesek a baromfipestis-járvánnyal kap­csolatban valóban végeztek államigazgatási jellegű tevékenységet. Ilyen volt többek között, hogy a II. r. alperes a perbeli időben hatályos 5/1962. (II. 7.) 215

Next

/
Oldalképek
Tartalom