Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

latkozatot írt alá. Minthogy a Ptk. 242. §-ának fent felhívott (2) bekezdése a tartozáselismerést írásbeliséghez köti, de arra meghatározott alakot nem szab, a teljes bizonyító erejű magánokirati forma (Pp. 196. §) hiánya a tartozáselismerést egymagában nem teszi érvénytelenné. A felperest terheli viszont annak bizonyítása, hogy az I. r. alperes tartozáselismerő nyilatkozatot írt alá. E vonatkozásban azonban a bíróság a felajánlott bizonyítást nem folytatta le, az aláírás azonosságát nem vizsgálta, és a feleket az aláírás létrejöttének körülményeire, az aláírt nyilatkozat tartalmára nem hallgatta meg. így ebben a körben a tényállás nincs felderítve. Ha megállapítható lett volna, hogy az I. r. alperes érvényes tartozáselismerő nyilatkozatot tett, a továbbiakban az alpereseket terhelte volna annak bizonyítása, hogy tartozásuk nem áll fenn a felperessel szemben. A bizonyítási eljárás során jelentősége lehet a felek között ugyancsak különböző kölcsöntartozások visszafizetése iránt indult perekben feltárt tényállásnak, az ott elhangzott nyilatkozatoknak, így ezeket a periratokat is be kellett volna szerezni. A tartozáselismeréssel kapcsolatos tényállás tisztázása után lehetett volna csak állást foglalni abban a kérdésben, hogy a felperesi követelés elévült-e vagy sem. A Ptk. 326. §-ának (1) bekezdése az elévülés kezdő időpontját a követelés esedékessé válásához fűzi. A Ptk. 327. §-ának (1) bekezdése pedig kimondja, hogy a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a követelés bírósági úton való érvényesítése, továbbá megegyezéssel való módosítása — ideértve az egyezséget is —, végül a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése megszakítja az elévülést. Ha az alperesek tartozása fennáll, azt kellett volna vizsgálni és megállapítani, hogy a felperesi követelés mikor vált esedékessé. A tartozáselismerés a korábbi jogalaptól független, új kötelezettség-vállalást nem eredményez, ez azonban nem jelenti azt, hogy a tartozás elismerésével egyidejűleg a felek az eredeti szerződés egyes feltételeit — így különösen a teljesítési határidőt — ne módosíthatnák. Az adott esetben a felperes azt állította, hogy az alperesek az eredeti megállapodás szerint a kölcsöntartozásukat havi 1000 forintos részletekben voltak kötelesek megfizetni. Nem szólt azonban a felperes arról, hogy a tartozás állítása szerinti elismerésekor milyen teljesítési határidőben állapodtak meg. A bíróság ebben a körben a tényállást nem tisztázta. Az ítéletének az a ténymegállapítása, hogy az alperesek az utolsó részletet 1975 októberében lettek volna kötelesek megfizetni, iratellenes, ilyen nyilatkozatot sem a felperes, sem az alperesek nem tettek. Ha pedig a tartozás elismerése a törlesztés módján nem változtatott, az 1974. május 7-én elismert 58 200 forint visszafizetési határideje nem járhatott le 1975 októberében. A felperes arra is hivatkozott, hogy 1978. január 4-én írásban felszólította az alpereseket a tartozásuk törlesztésére, tehát ezáltal az elévülés megszakadt. A levélmásolatot csatolta is, de az alperesek részére történő kézbesítést vélelmező postai feladóvevény nem volt a birtokában. A felperes azonban nem zárható el attól, hogy az írásbeli felszólítás megtörténtét más — közvetett — módon bizonyítsa. Ebben a körben a felperesi előadást látszik alátámasztani az érdektelen SZ. J. és D. J. tanúk vallomása, de a felperes által felajánlott további tanúbizonyítás lefolytatása sem lett volna mellőzhető. 192