Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

(2) Az (1) bekezdésben említett esetben a vállalati bérlakás felett rendelkezni jogosult állami szerv a bérlő kijelölése során kikötheti, hogy ha a bérlő a vele fennálló munkaviszonyt a meghatározott idő, legfeljebb azonban tíz év eltelte előtt megszünteti, az elhelyezésére nem vagy csak szükséglakásra tarthat igényt." Az első fokú eljárás adatai alapján megállapítható: az alperes a lakásbérleti szerződést azzal a feltétellel kötötte, hogy ha a felperes a vele fennálló munkaviszonyt tíz éven belül megszünteti, csak szükséglakásra tarthat igényt. E kikötés folytán a lakás kiutalása nem határozatlan időre vonatkozott, hanem a fenti jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő — feltételhez kötött — lakásbérleti szerződést kötöttek a felek. A lakásépítési hozzájárulásról és a lakáshasználatbavételi díjról szóló 2/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 2. §-a (3) bekezdésének e) pontja a tanácsi bérlakásokra vonatkozóan akként rendelkezik, hogy nem kell lakáshasználatbavételi díjat fizetni, ha a lakásügyi hatóság a bérlő részére a tanácsi bérlakást határozott időre vagy valamely feltétel bekövetkezéséig utalja ki. Ezt a szabályt a 13. § értelmében a vállalati bérlakásokra is alkalmazni kell. A felek szerződésének a lakáshasználatbavételi díjra vonatkozó kikötése jogszabályba ütközik, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis. A semmis szerződés érvénytelenségére bárki határidő nélkül hivatkozhat, a bíróság hivatalból veszi figyelembe (Ptk. 234. §). A Ptk. 239. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy ha a szerződés részben érvénytelen, az egész szerződés megdől, kivéve ha a) jogszabály másképpen rendelkezik; b) a népgazdaság érdekei a szerződés többi rendelkezésének fenntartását teszik indokolttá; c) a felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna. Az alperes vállalat a vállalati bérlakásokat munkaerő-szükségletének tartós kielégítése érdekében juttatja. Az alperes érdeke azt kívánja, hogy a vele munkaviszonyban álló dolgozói továbbra is a vállalati bérlakásokban lakjanak, és munkaerejüket — zavartalan körülmények között — a termelőmunkában hasznosítsák. Ez egyben nyilvánvalóan népgazdasági érdek is. A felek között létrejött lakásbérleti szerződés a maga egészében nem érvénytelen, hanem csak a lakáshasználatbavételi díj kikötésére vonatkozó részében, mert a népgazdaság érdekei a szerződés többi rendelkezésének fenntartását teszik indokolttá [Ptk. 239. §(1) bek. b) pont]. A Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése szerint érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani. Ez a szabály irányadó részleges semmisség esetén is. A felek által kötött szerződésnek a lakáshasználatbavételi díjra vonatkozó része érvénytelen, s e vonatkozásban a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani oly módon, hogy az alperes a jogszabályellenesen beszedett lakáshasználatbavételi díjat a felperesnek visszafizeti. Az alperes köteles megfizetni az összeg után járó évi 5% kamatot is [Ptk. 301. § (1) bek., PK 32. sz.]. Az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendeletnek az 1/1974. (I. 9.) MT sz. rendelet 11. §-ával megállapított 88. §-a (3) bekezdése kimondja: „Ha a bérlő tanácsi, illetőleg vállalati bérlakásra határozott időre vagy valamely feltétel bekövetkezéséig létesített lakásbérleti jogviszonyról ... a lakással rendelkező szerv javára lemond, pénzbeli térítésre nem tarthat igényt." Ezért a járásbíróság a felperes javára tévesen állapította meg a lakáshasználatbavételi díj háromszoros összegének megfelelő mértékű térítést; a felperes 160