Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

Ezzel megszűnt a felperesi jogelődnek a helyiségre vonatkozó használati jogosultsága, és a helyiség bérleti jogát nem engedhette át az alpereseknek, miután erre jogszabályi rendelkezés folytán jogi lehetőség nincs. Ennek megfelelően jogszabályba ütközött a feleknek az a megállapodása, amely szerint a felperesi jogelőd a bérleti jognak az alperesek általi megszerzése ellenében ellenértéket, életjáradékot kötött ki. E jogszabályba ütköző szerződés semmis [Ptk. 200. § (2) bek.], és ennek alapján a felperes, illetőleg jogutóda igényt nem érvényesíthetnek. A felperesi jogelődöt a helyiség visszabocsátása során csupán az a jog illette meg, hogy az említett rendelet alapján az elhelyező hatóságtól térítést igényeljen. A térítés fizetése felől pedig az elhelyező hatóság a helyiségrész újbóli kiutalása során intézkedett, mégpedig oly módon, hogy közvetlenül az új bérlőt kötelezte a térítés megfizetésére. így a felperesi jogelőd az üzlethelyiségről történt lemondása kapcsán — az elhelyező hatóság útján — a jogszabályban biztosított térítést megkapta. A peradatok szerint kifizették az alperesek a felperes jogelődjének a részükre átadott üzletberendezés ellenértékét is. Az üzlethelyiséggel pedig a fentiek szerint a felperesi jogelőd nem rendelkezhetett. A felek szerződése életjáradéki szerződésnek is minősül, melynek érvényességéhez a 7/1976. (II. 26.) Korm. számú rendelet 1. §-ának (1) bekezdése értelmében hatósági jóváhagyás szükséges. Ez a hatósági jóváhagyás azonban nem történt meg, ezért a megállapodás akkor is érvénytelen volna, ha az életjáradékot nem az üzlet „átengedése" ellenében kötötték volna ki. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította, egyben a felperest az alpereseknek okozott perköltség megfizetésére (Pp. 78. §), továbbá az illetékfeljegyzési joga folytán lenem rótt kereseti illeték megtérítésére [16/ 1976. (XII. 31.) IM számú rendelet 18. §] kötelezte. (P. törv. II. 20 63511982. sz., BH 198314. sz. 153.) 136. Tanácsi értékesítésre felajánlott családi ház vételárát a jogszabályban előírt módon kell megállapítani. Semmis a tulajdonosnak és vevőnek ettől eltérő vételárban való megállapodása [4611974. (XII. 4.) MT sz. r. 3. §, 30/1974. (XII. 4.) PM—ÉVM sz. r. 4. §, Ptk. 200. § (2) bek.]. A felperesek — tanácsi értékesítés keretében — az 1976. március 6-án kelt adásvételi szerződéssel megvették az alperesek 497 négyszögöl nagyságú, szántó megjelölésű és a vele egy gazdasági egységet alkotó 463 négyszögöl térmértékű házingatlanát 70 000 forintos vételár megjelölése mellett. Az ugyanezen a napon kelt okirat szerint a felek további 15 000 forint vételárat kötöttek ki, amelyet a felperesek kifizettek. A felperesek a megvett ingatlanokat 1976. április 24-én birtokba vették, a házba beköltöztek, majd 1978 őszén a ház falába — a mestergerenda felfekvése alatt — új ablakot építettek s a mestergerendát eltávolították. 1979. április 9-én a felperesek észlelték, hogy a ház szomszéd felőli fala, amelyen esőcsatorna nem volt, átnedvesedett és megrepedezett; utóbb a fal megroggyant. Ennek oka az volt, hogy a kb. 120—140 évvel ezelőtt épült, s az utcai fronton vályog tömésfalú, oldalt tégla és vegyes falazatú épület valamikor nyitott volt és kb. 70—90 évvel ezelőtt alakították át: a szomszéd felőli oldalt befalazták, az addig „egytraktusra dolgozó" mestergerendára térlefedést tartó 156