Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 10. kötet, 1982-1985 (Budapest, 1987)

Az alperes a kereset elutasítását kérte. A járásbíróság által kirendelt Z. L. mezőgazdasági szakértő szakvéleménye szerint a felperesek a négy tulajdoni lapon nyilvántartott ingatlanból két elkülönítetten használt házas ingatlanrészt alakítottak ki. A két, egyenként 512 n-öl térmértékű ingatlannak az utcafrontja 12—12 m széles volt, és a kisajátítás folytán a területük 277—277 n-öl nagyságúra csökkent, így azok mérete nem felel meg a községben kialakult szokásos házhelynagyságnak. Az ingatlanok egyébként a község középpontjában, a Fő utcán, a tanácsháza közelében találhatók. Területük lejtős, de nem vízállásos. A községben az ingatlanforgalom rendkívül csekély. Más ingatlanok általában 56—130 forint n-öl egységáron keltek el. A szakértő az ingatlanok kisajátítás előtti értékét 90 000—90 000 forintban, a visszamaradt ingatlanok értékét pedig 60 000—60 000 forintban állapította meg. A telekért 44 000 forint, a visszamaradt ingatlanban bekövetkezett értékveszteségért pedig 16 000 forint kártalanítás megállapítását javasolta. A járásbíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek — tulajdoni illetőségük arányának megfelelően — az államigazgatási határozatban megállapított kisajátítási kártalanításon felül további 32 728 forintot, s ennek 1980. december 24. napjától a kifizetés napjáig járó évi 5% kamatát, valamint 625 forint perköltséget. A kiskorú XII. és XIII. r. felpereseket megillető kártalanítás tekintetében úgy rendelkezett, hogy azt „tartós gyámhatósági takarékbetétkönyvben kell elhelyezni". Az ítélet indokolása szerint a bíróság teljes egészében elfogadta döntése alapjául Z. L. igazságügyi szakértő véleményét, s annak figyelembevételével határozta meg a kisajátítási kártalanítás mértékét. Az első fokú bíróság ítélete — fellebbezés hiányában — első fokon jogerőre emelkedett. A jogerős ítélet ellen törvénysértés és megalapozatlanság miatt emelt törvényességi óvás alapos. Tévedett a járásbíróság, amikor olyan forgalmi értékbecslés mérlegelésével határozta meg a kisajátítási kártalanítás összegét, amelyet az igazságügyi szakértő annak alapján véleményezett, hogy a kisajátítással érintett ingatlanokat két házas ingatlannak tekintette, holott azokat két önálló földrészletként nyilvántartott és teljes egészében kisajátított kert művelésű ingatlanként, továbbá ugyancsak két önálló — kisajátítással csak részben érintett — kertes lakóházzal beépített ingatlanként kellett volna értékelnie. A Legfelsőbb Bíróság által irányított ítélkezési gyakorlat szerint a kisajátítási kártalanítási összeg megállapításánál sem lehet helye az egymás melletti, egyazon tulajdonosok tulajdonában levő ingatlanok egybefoglalásának, így az adott esetben a perbeli négy ingatlannak két ingatlanként történő együttes értékelésének. A járásbíróság helyes eljárása ebből következően az lett volna, ha a szakértő feladatává teszi, hogy mind a négy ingatlant külön-külön értékelje, mind a beépítési lehetőség, mind pedig rendeltetésük szempontjából. Az ingatlanok most kifejtett téves értékelése miatt megalapozatlan a járásbíróság ítéletének az értékveszteség mértékére vonatkozó rendelkezése is. Az eddig felderített adatokból ugyanis nem állapítható meg, hogy a két házas ingatlan területe a kisajátítás előtt milyen beépítettségű volt, és a kisajátítást követően ez a beépítettségi arány mennyiben változott meg. A szakértő nem derítette fel azt sem, hogy a kisajátítás a lakóházak használhatóságát mennyiig