Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 9. kötet, 1980-1981 (Budapest, 1983)

telmezést, hanem a didaktikus (szájbarágós) feldolgozást kifogásolta. Lehetséges, hogy a felperes erre kívánt utalni. A közölt nyilatkozat azonban kifejezetten a „marxista" didaxis útján történő értelmezést kifogásolta, és minősítette sekélyesnek. b) A felperes nyilatkozata azt is tartalmazta, hogy P. Weiss dramatizálása unalmas, roppant sekélyes, P. Weiss tévesen értelmezte és írta át a cselekményt. Ezért a felperes — és M. G. nevű szerzőtársa — maguk készítettek egy újabb adaptációt. Való, hogy a nyilatkozat P. Weiss egyetlen művére, egy meghatározott dramatizálásra vonatkozik. Kétségtelen az is, hogy a felperes a közlemény szavai szerint nem jelentette ki azt, hogy P. Weiss nem ért a színházhoz. Ezt azonban a kifogásolt újságcikk sem tartalmazza. Nem állítja, hogy a felperes ilyen kijelentést tett, csupán azt közli, hogy miről értesülünk a felperes nyilatkozatát tartalmazó szövegből. A kettő nem azonos. Értesülni közvetetten, áttételesen is lehet, a szöveg értelmezése útján is. A cikkíró számára megengedett értelmezés pedig valóságon alapszik. A felperes által P. Weiss-el szemben gyakorolt valóságos kritikát ismerteti, csupán általánosít, az alkotással szemben gyakorolt bírálatot az alkotóra vonatkoztatja. Az alkotást pedig nem lehet elválasztani az alkotótól, az alkotással szemben gyakorolt negatív értékelés az alkotót érinti. Természetesen való az, hogy minden írónak — így a világhírű P. Weiss-nek is — lehet egyéb műveinél gyengébb munkája. Az adott esetben azonban olyan erős a kritika (unalmas, roppant sekélyes, téves értelmezés, Kafka megértésének a hiánya), hogy az egyébként kétségtelenül túlzást jelentő általánosítás bírálat formájában megengedhető volt. c) A felperes nyilatkozatában nem jelentette ki azt, hogy saját maga ért a színházhoz. Formális értelmezés mellett tehát az alperesi cikknek ez a közlése valótlan. Tartalmilag azonban a felperes valóságos önértékelését fejezi ki. A művészeti folyóiratban közölt nyilatkozat tartalma szerint a felperes — bár vannak tévedései — kitűnő szakembernek, kiváló rendezőnek tartja magát. Életét alkotásokká formálja. Több tényező szintéziséből sajátos színpadi nyelvet, nyelvrendszert teremt, bár a főiskolától csak műveltséget és tájékozottságot kapott. A színházcsinálás ösztönös szükséglete. Alkalmasnak találja magát arra, hogy jobb átdolgozást készít, mint a világhírű P. Weiss. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy az átdolgozásnál szerzőtársa is volt, hiszen ezzel kapcsolatban is —egyetlen utalást kivéve — egyes szám első személyben beszél. Hivatottnak érzi magát, hogy Déry Tibor instrukcióit mellőzze, darabjának a felét kihagyja. Kafka színtereit közhelyesnek minősíti, jobbat talál helyette. Elismeri ugyan, hogy vannak kudarcai, de ezekért is általában mások felelősek. A Per színrehozatala azért nem igazán jó, mert Kafka nem színpadra való. Az éhező művész lehetőségeinek a kibontakozása Rozevicz darabjának a hibájából nem sikerült. Rendezéseit azért érzi avíttnak, mert elképzelései és lehetőségei között nagy a distancia. Magabiztosan nyilatkozik a színházi helyzetről, a magyar színjátszásról, a színészekről, színigazgatókról, rendezőkről. Mindezek értelmében a felperes nyilatkozatában bár szó szerint nem jelentette ki, de határozottan kifejezésre juttatta, hogy saját maga ért a színpadhoz. Tartalmilag tehát a valóságnak megfelelően közölte az alperes újságcikke, hogy miről értesülünk a felperes nyilatkozatából. d) A támadott újságcikk csak feltételesen állította, hogy mi lehet a fel35