Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 9. kötet, 1980-1981 (Budapest, 1983)

roppant sekélyes. Weiss átírta és átértelmezte a cselekményt, a marxista didaxissal nyilvánvalóvá akarta tenni a K-t üldöző és szorongató erőket. Ezért készítettek saját maguk (M. G. szerzőtársával) egy újabb adaptációt, amely nem kívánja Kafkát értelmezni, hanem meghagyja misztikus fedett­ségében. A cselekményt — Kafka művével szemben — a parkba helyezte. Szerinte ugyanis a Kafka-regények színterei, a nyomasztó, fullasztó belső terek már közhelyessé váltak. A modern ember mindinkább otthon érzi ma­gát szürke kis odúiban. Ibsen Tenger asszonya című drámája rendezésének a sikertelenségét, visszhangtalanságát azzal magyarázza, hogy megválto­zott a közönség összetétele, a fiatalok távol maradnak, a darab elsősorban nem nekik szólt, az emberi kapcsolatok szabadságproblémájának ilyen bo­nyolult megközelítése csak bizonyos élettapasztalat birtokában érthető. Legutolsó rendezése Boris Vian Birodalomépítők című darabja volt. A fel­peres nyilatkozata szerint Vian darabja napok alatt készült, könnyed szür­realizmus, nagyvonalúság és elnagyoltság jellemzi. A darabot egy-két heti próba után már túlságosan is értette. Ezzel a művel szorongásait, a milita­rizálódás miatti rossz közérzetét tudta kifejezni. Nyilatkozott a színházi kultúráról. Szerinte a színészek nagy részét rá kell kényszeríteni, hogy sablonjaik helyett próbáljanak meg eredeti meg­oldást kipréselni magukból. Minél hosszabb színészi múlttal rendelkezik valaki, eszközei annál megcsontosodottabbak. Színházi életükben rengeteg a középszerű tehetség és a dilettáns. Színházigazgatóink, rendezőink na­gyobb része műveletlen karrierista, erkölcsileg pedig alkalmatlan arra, hogy emberi sorsok irányítója és gondozója legyen. Szellemi magatartásukat renyheség, elzárkózás jellemzi. Amit csinálnak: poros, unalmas, elavult. A nemzeti drámairodalmunkkal kapcsolatban azt a véleményét mondot­ta el, hogy azok a témák, amelyek Magyarországon az embereket érdeklik, gyakran tabunak számítanak. A színház szerinte mindig „udvari művészet" volt, a maga módján ő is udvari alkalmazott, bár pillanatnyilag fizetett el­lenzéknek számít. Ellenzékisége abban nyilvánul meg, hogy nyíltabban szólt a társadalom bűneiről, mint mások. Meghasonlottnak érzi magát, mert nagy az eltérés az elképzelésében élő színházidea és a között, amit művel. Ezért rendezéseit avíttnak érzi. Tervezi, hogy maga és kollégái képzési lehetősé­geit egy önépítő, laboratóriumi tevékenységgel pótolja. Olyan műhellyel, ahol próbaidőtől, bemutatótól, a színházi üzem összes kényszerétől függet­lenül dolgozhatnak, kísérletezhetnek. Szerinte nálunk sajnos elvárják a szí­nésztől, hogy folyamatosan termeljen, hozzon létre produkciókat anélkül, hogy állandó szellemi, szakmai kondicionálását biztosítanák. A politikai napilap — alperes — az 1981. évi január 18-i számában a 13. oldalon „Csodálkozások" címmel, „Olvasás közben" alcímmel cikket közölt E. F. P. tollából. A cikk néhány — különböző folyóiratokban megjelent — közleményről számolt be, amelyek a cikkíró szerint nyilvánvaló képtelen­ségeket tartalmaznak. A felperessel lefolytatott beszélgetésről a művészeti folyóiratban megjelent közleményre utalva — a felperes nevének és a fo­lyóirat címének a közvetlen megjelölése nélkül — a következőket közli: „Csodálkozom, mert nem gondoltam volna, hogy akad ma nálunk olyan folyóirat, amelyben megróhatnak valakit azért, mert marxista. Péter Weiss az, akit e szemrehányás ért, különös tekintettel arra, hogy Franz Kafkát próbálta meg a marxizmus elvei szerint értelmezni. És azt hogyan minősít­sük, ha a szövegből arról értesülünk, hogy Péter Weiss nem ért a színpad­32

Next

/
Oldalképek
Tartalom