Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

södött). Egyes megállapítások nehezen ellenőrizhető általánosításokat tartalmaznak, konkrétumokkal nincsenek alátámasztva (nem a legjobb eredménnyel és hozzáértéssel végezte vezetői beosztását, munkahelyén magatartása miatt rossz munkamorál alakult ki). Részben a felperesnek nem is az alperesnél, hanem korábbi munkahelyén kifejtett tevékenysége értékelésére vonatkozik, ami semmiképpen nem lehet az alperes feladata. Alaptalan túlzásokat tartalmaz (bérnövekményadó és bírságok tömkelege). Az alperesi vállalkozással szemben alkalmazott olyan intézkedésért teszi a minősítés a felperest utólag felelőssé, amellyel kapcsolatban a felelősség megállapítása bonyolult feladat és nem terhelheti egyedül a felperest. A rendelkezésre álló adatokból csak azt lehet megállapítani, hogy az illetékes pénzügyi szervek az alperesi vállalkozással szemben 1971 évre 525 565 Ft adóhiányt és 211 939 Ft adótöbbletet, valamint az adórövidítéssel kapcsolatban 153 000 Ft bírságot állapítottak meg. Semmi adat nincs azonban arra, hogy ezért az adórövidítésért egyedül a felperes a felelős, és nincs adat arra, hogy a szabálytalanság észlelésekor miért nem intézkedtek a felelősségre vonása iránt. Egyébként nyilvánvaló, hogy 153 000 Ft bírság nem juttathatta a csőd szélére az alperesi vállalkozást. 5. Az első fokú eljárás során a felperes személyesen előadta azt is, hogy az alperesi alkalmazottak közbelépésükkel akadályozták az elhelyezkedésben és ezzel neki kárt okoztak. Erre a nyilatkozatra tekintettel a Pp. 146. §-ának (3) bekezdése értelmében az első fokú bíróság köteles lett volna figyelmeztetni a felperest a keresetkiterjesztés lehetőségére. A másodfokú eljárás során a felperes kártérítés fizetésére is kérte kötelezni az alperest. A másodfokú bíróság nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a Pp. 247. §-a (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott keresetfelemelésnek tekinthető-e a kártérítési igény érvényesítése és érdemben nem döntött a kártérítés érvényesítésére vonatkozó kereseti kérelem tekintetében, csak ítéletének az indokolásában állapította meg, hogy a kártérítési igény alaptalan. A másodfokú bíróságnak ez az eljárása jogszabálysértő. A Pp. 213. §-ának (1) bekezdése értelmében az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. A másodfokú ítélet rendelkező része szerint a másodfokú bíróság a kártérítésre irányuló kereseti kérelem felől nem döntött. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvásnak helyt adott, a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján megállapította, hogy a támadott határozat törvénysértő és megalapozatlan, azt — az első fokú ítéletre is kiterjedően — hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot — mivel a kártérítési igény érvényesítésével kapcsolatos döntéshez szükséges tények az iratok alapján nem állapíthatók meg — új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárás során meg kell állapítani, hogy a felperes személyhez fűződő jogait sértő minősítés mennyiben akadályozta a felperes elhelyezkedését, munkabérének az alakulását és így milyen öszszegű kárt okozott a felperesnek. A felperes előadta azt is, hogy egyes esetekben az alperes dolgozóinak a személyes „közbelépése" akadályozta őt a képzettségének megfelelő munka vállalásában. Az új eljárásnak ki kell terjednie ennek a megvizsgálására is. Ki kell terjednie az első fokú bíróság eljárásának arra is, hogy a felpe25