Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

ugyanis jellegénél fogva olyan, hogy ahhoz istálló és szín is tartozik, ezekért tehát külön használati díj nem számítható fel. Mindezek alapján a felperesek beszámítási kifogását 808 Ft lakáshasználati díj és a matrac 600 Ftos értéke, összesen tehát 1408 Ft erejéig találta alaposnak. Az alperesek javára 21 000 Ft értéknövelő beruházást és 2478 Ft általuk viselt különféle költséget, összesen tehát 23 478 Ft-ot vett figyelembe. A két összeg különbözete 22 070 Ft. A jogerős ítéletnek az alperesek által fizetendő használati díjra vonatkozó rendelkezésé ellen emelt törvényességi óvás alapos. Téves a megyei bíróságnak az az álláspontja, hogy az alperesek csupán 4 hónapra tartoznak a felpereseknek használati díjat fizetni azért, mert csupán ennyi időn át használták az ingatlant nem tulajdonosi minőségben. Kétségtelen, hogy az alperesek az ajándék visszakövetelése iránti perben hozott ítélet jogerőre emelkedéséig az ingatlan tulajdonosai voltak, annak haszonélvezeti joga azonban ebben az időben is a felpereseket illette. A Ptk. 155. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig a haszonélvező jogosult az ingatlan használatára és hasznainak szedésére. A használat és a hasznok szedésének jogát a tulajdonos a 155. §-ának (2) bekezdése értelmében csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonos is csak ellenérték fejében jogosult a haszonélvezettel terhelt dolog használatára, kivéve ha erre a haszonélvező nem tart igényt és a használatot ingyenesen engedi meg [Ptk. 201. §-ának (1) bekezdése]. Az adott esetben a felperesek ellenérték nélkül engedték ugyan meg az alpereseknek az ingatlan használatát. Az alperesek odaköltözésekor azonban a feleknek az ajándékozási szerződés tartalmából is felismerhetően az volt a kölcsönös feltevése, hogy egy családként egyetértésben egymást kölcsönösen támogatva fognak együtt élni.. Ez a feltevés utóbb tévesnek bizonyult annak folytán, hogy az alperesek a felperesekkel szemben súlyos jogsértést követtek el, ami a családias együttélés megszűnését, az ajándék viszszakövetelését és az alpereseknek az ingatlanból a távozását eredményezte. A Ptk. 210. §-ának (3) bekezdése értelmében ha a felek a szerződéskötéskor ugyanabban a téves feltevésben voltak, a szerződést bármelyikük megtámadhatja. A felpereseknek az a perbeli nyilatkozata, hogy az alperesektől ottlakásuk idejére az ingatlan használatáért ellenértéket igényelnek és e követelésüket a viszontkereseti követelésbe beszámítani kívánják, tartalmilag az ingyenes használatra vonatkozó korábbi megállapodás megtámadásának minősül. A Ptk. 235. §-ának (1) bekezdése szerint a megtámadható szerződés a megtámadás következtében megkötésének időpontjától kezdődő hatállyal érvénytelenné válik. Az érvénytelenség következményeit a Ptk. 237. §-a állapítja meg. Minthogy az adott esetben a múltra nézve a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése alapján az alpereseket az ingatlan használatá fejében megfelelő ellenszolgáltatás fizetésére kell kötelezni. Ebből az is következik, hogy a felek közötti jogvitát — e részében — nem a jogcím nélküli lakáshasználatra vonatkozó rendelkezések alapján kell elbírálni. Így tévedtek a perben eljárt bíróságok, amidőn az alperesek által fizetendő lakáshasználati díjat a 3/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet, valamint a 8/1971. (II. 10.) Korm. sz. rendelet alapján állapították meg. 159