Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

tak értelmében — a PK 10. sz. állásfoglalásban foglaltak szem előtt tartásával — a közös tulajdon megszüntetésének azt a legcélszerűbb módját alkalmazzák, amely egyik félre nézve sem eredményez méltánytalanságot. Az első fokú bíróság a megismételt eljárás adatai alapján az ingatlanon fennálló közös tulajdont akként szüntette meg, hogy a felperesek illetőségét az alperesek tulajdonába adta. Kötelezte őket, hogy a felpereseknek 25 000 Ft-ot 15 nap alatt fizessenek meg. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. A per adatai alapján úgy találta, hogy a közös tulajdon megszüntetésének lehetséges módjai a peres felek viszonylatában nem kerülhetnek szóba. A mindkétfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Legfelsőbb Bíróság határozata szerint az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetésénél a Ptk. 148. §-ában foglalt rendelkezések és a PK 10. számú állásfoglalásban kiemelt szempontok szerint kell eljárni. A PK 10. számú állásfoglalás szerint, ha az elsősorban számba vehető megszüntetési mód, a természetbeni megosztás nem lehetséges, a bíróságnak olyan megoldásra kell törekednie, hogy az egyik tulajdonostárs a másik hányadát magához váltsa. Ha ez utóbbi megoldásra sincs lehetőség, és a körülmények lehetővé teszik, a közös tulajdon végsősorban árverés útján szűntethető meg, s a vételáron a dologi jogi jogosultak érdekeltségük arányában osztozkodhatnak. A másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperesek kis jövedelemmel rendelkeznek és abból a felpereseknek a megváltási árat nem képesek megfizetni. A Legfelsőbb Bíróság határozatában azonban arra is rámutatott: az alperesek fizetőképességének vizsgálatánál azt is figyelembe kell venni, hogy az ingatlan megosztása folytán három önálló ingatlan alakult ki, amelyek közül az egyiket az alperesek már értékesítették, a másik telek értékesítésére pedig ugyancsak lehetőség van. Eszerint az alperesek az ingatlant értékesíthetik és abból — legalábbis részben — kielégíthetik a felpereseket. A házingatlant az alperesek tartják birtokukban, ezért őket — anyagi helyzetükhöz képest — a magához váltásra kötelezni lehet kötelezettségvállalás nélkül is. A másodfokú bíróság tévesen állapította meg azt is, hogy a közös tulajdonnak az alperesek által való megszerzését a jogszabály kizárja. A 25/1971. (X. 5.) ÉVM—IM sz. együttes rendelet 10. §-a (1) bekezdésének, valamint a 26/1971. (X. 5.) ÉVM—IM sz. együttes rendelet 8. §-a (1) bekezdésének rendelkezése szerint a tulajdont szerezni kívánó fél azt a körülményt, hogy tulajdonszerzése jogszabályi korlátozásba nem ütközik, az illetékes tanácsi szerv által záradékolt nyilatkozattal igazolja. A községi tanács vb szakigazgatási szerve által kiállított nyilatkozat szerint pedig az alperesek tulajdonszerzése jogszabály tilalmába nem ütközik. Ha az alperesek nem képesek a felperesek illetőségét magukhoz váltani, számításba kell venni az árverés lehetőségét is. Ettől a megszüntetési módtól abban az esetben lehet eltérni, ha az ilyen módon történő értékesítés sértené a tulajdonostársak jogait és méltányos érdekeit. E körben valamennyi tulajdonostárs méltányos érdekét számításba kell venni. Kétségtelen, hogy az alperesek egyéb szempontokon túl a lakáshelyzetük miatt is az ingatlanhoz kötődnek. Az alperesek a megosztott telkek egyikét értékesíthették volna. A Legfelsőbb Bíróság határozatában a jogviszony rendezése 148