Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978-1979 (Budapest, 1982)

A felperesek az ingatlanilletőséget csak S. M-nétól birtokolhatják el. Vele szemben viszont az elbirtoklási idő még nem telt el, mert a felperesek csak 1975 augusztusában léptek birtokba. Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek. A fellebbezésükben arra hivatkoztak, hogy az iratokhoz csatolt adásvételi szerződésből kitűnően S. M-né és férje csak 1966 tavaszán vették birtokba az ingatlannak azt a részét, amely az alperes illetősége volt, amikor a bérlő onnan elköltözött. S. M-né tanúvallomása és az adásvételi szerződés említett tartalma ezek szerint ellentmond egymásnak, és így az ellentétet fel kell oldani. Ezért kérték S. M-né újabb kihallgatását és a fellebbezésben megjelölt további tanú kihallgatását is. Álláspontjuk szerint S. M-né elbirtoklása nem következett be, mert 1966 tavaszától az ingatlannak 1975 augusztusában a részükre történt átadásáig az elbirtoklási idő nem telt el. A megyei bíróság az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta. Álláspontja szerint a járásbíróság a tényállást a per adatainak megfelelően, helyesen állapította meg, és helyes e tényálláson alapuló érdemi döntés is. A felperesek fellebbezésében felhozottaknak azért nem tulajdonított jelentőséget, mert a perben rendelkezésre álló adatok alapján egyértelműen az állapítható meg, hogy S. M-né és férje 1963 óta az egész ingatlant sajátjuknak tekintették és így birtokolták. Az ügy eldöntése szempontjából lényeges tényállás tehát megfelelően tisztázott, ezért a felperes által felajánlott további bizonyítás felvétele szükségtelen. A jogerős ítélet ellen megalapozatlanság miatt emelt törvényességi óvás alapos. A felperesek és S. M-né között létrejött adásvételi szerződés másolata, amely a felperes beadványaiból és a járásbíróság ítéletének indokolásából kitűnően az iratokhoz volt csatolva, jelenleg nem található az iratok között. Nem állapítható meg tehát, hogy annak tartalma szerint S. M-né és férje valóban csak 1966-ban vette birtokba az ingatlannak azt a részét, amely az alperes illetőségének megfelelt. Ha ez a tény való — figyelemmel arra is, hogy S. M-né a tanúvallomása szerint maga sem tartotta az elbirtoklását befejezettnek —, az elbirtoklás szempontjából jelentős tényeket alaposabban fel kellett volna deríteni. Ezek vizsgálatánál nem lehetett volna figyelmen kívül hagyni, hogy a bérlő elköltözése időpontjának az elbirtoklás kérdésében csak akkor van döntő jelentősége, ha ez 1965 áprilisa előtt már megtörtént. Ebben az esetben ugyanis S. M-né elbirtoklása — az egyéb feltételek fennállása esetén — bekövetkezett. Ha viszont a bérlő elköltözése csak az említett időpontot követően történt, ennek egymagában azért nincs ügydöntő jelentősége, mert a Ptk. 187. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel bérlet esetén nemcsak a dolgot ténylegesen hatalmában tartó bérlő, hanem az is birtokosnak minősül, akitől a bérlő laiDirtokát származtatja. Elsősorban azt kellett volna tehát vizsgálni, hogy a bérlő kinek a ténye folytán került az ingatlanba és távozott el onnan, valamint, hogy a bérlet fennállása alatt ki szedte tőle a bért, és ki gyakorolta vele szemben a bérbeadói jogokat. Ha ezeket S. M-né és férje gyakorolták, S. M-né elbirtoklása akkor is megállapítható, ha a bérlő valóban csak 1966-ban távozott el. Annak eldöntésénél, hogy sajátjaként birtokolta-e S. M-né és férje az ingatlan illetőségét, jelentősége van annak a ténynek is, hogy ők fizették-e az egész ingatlan adóját és elvégezték-e az S. M-né vallomásában említett 132