Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

K. F. és felesége 1946-ban vették birtokba a perbeli ingatlant, lakásuk ugyanis a háborús események következtében lakhatatlanná vált. A K. család 1952^ben D.-be költözött. Távozásukkor K. F. az államigazgatási hatóságnál bejelentette, hogy az ingatlanról „lemondanak". K.-ék az elköltözésük után az ingatlannal nem törődtek, s annak közterheit sem viselték. A perbeli ingatlan egy időn át üresen állott, majd abba a felperesek — a községi tanács vb elnökének és titkárának a szóbeli engedélye alapján — 1953-ban visszaköltöztek, s az egész ingatlant birtokba vették. Az engedély „indoka" az volt, hogy az I. r. felperes belépett a helybeli termelőszövetkezetbe és emellett az, hogy az elhagyott házak karbantartása közérdek volt. A felperesek az 1953. évet követően a perbeli házingatlant folyamatosan karbantartják és viselik annak minden közterhét. Az ingatlannyilvántartás szerint a perbeli ingatlan tulajdonosa K. F. és felesége. K. F. 1957-ben meghalt. A felperesek elbirtoklás útján történt tulajdonszerzésük megállapítása és tulajdonjoguk telekkönyvi bejegyzésének tűrése iránt eredetileg az ismeretlen helyen tartózkodó K. F. és felesége ellen indítottak pert. Majd miután megtudták, hogy K. F. meghalt, perbevonták két gyermekét is. Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, majd egyezségi ajánlatot terjesztettek elő: azt kérték, hogy a felperesek az ingatlan tulajdonjogáért fizessenek nekik összesen 45 000 Ft-ot. Az első fokú bíróság a keresetet elutasította. Arra hivatkozott, hogy az ismertetett tények ellenére az elbirtoklás nem következett be, mert a felperesek tudták, hogy az ingatlan nem a sajátjuk, tehát nem valósult meg az elbirtoklásnak a Ptk. 121. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feltétele, vagyis nem „sajátjukként" birtokolták a perbeli ingatlant. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott. A perben eljárt bíróságoknak mindenekelőtt az ingatlan tulajdonjogának a kérdését kellett volna tisztázniuk. A Ptk. 121. §-ának (3) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy nem lehet elbirtoklás útján tulajdonjogot szerezni olyan dolgon, amely társadalmi tulajdonban van, vagy az állam, illetőleg szövetkezet birtokából jogtalanul került ki. Ha a telekkönyvi tulajdonosok a juttatott ingatlan tulajdonjogáról valóban lemondottak, és az visszakerült az állam tulajdonába, a kereseti igény alaptalan. De nem érvényesíthetik eredményesen a felperesek kereseti követelésüket akkor sem, ha az államigazgatási hatóság (földhivatal) az ingatlannak a telekkönyvi tulajdonosai által történt elhagyása és a megváltási ár kifizetésének az elmulasztása miatt a juttatást esetleg megvonja. Az első fokú bíróságnál tartott tárgyaláson a IV. és V. r. alperesek — úgy is mint a többi alperes meghatalmazott képviselői — előadták, hogy apjuk, id. K. F. a perbeli ingatlanból 1952-ben történt kiköltözése alkalmával a tanácsnál bejelentette a házról való lemondását. A perben eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták az alpereseknek ezt az előadását, nem vizsgálták a lemondás tényét, valamint azt sem, hogy annak elfogadása tárgyában az illetékes államigazgatási hatóság határozatot hozott-e. Ha az lenne megállapítható, hogy az államigazgatási hatóság a lemondás tárgyában még nem határozott, meg kell keresni a járási földhivatalt, kíván-e a lemondás tárgyában utólag határozni. A lemondás utólagos elfogadása ugyanis azt eredményezi, hogy a perbeli ingatlan visszakerül az állam tulajdonába. Ez eset89