Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

szédos ingatlanainak határvonala a perben meghallgatott igazságügyi földmérőszakértőnek az írásbeli szakvéleményéhez csatolt vázrajzon 1—4. pontok között megjelölt egyenes vonalon húzódik. Egyben kötelezte az alperest, hogy a mezsgyevonalon levő növényzetet 15 nap alatt olyan mértékben távolítsa el, hogy attól 50 cm széles sáv szabadon maradjon. A másodfokú bíróság részben megváltoztatta az első fokú bíróság ítéletét és megállapította, hogy a peres felek ingatlanai közötti mezsgyehatár a felperes által még 1963-ban épített kerítés vonalában halad. Kötelezte az alperes^ hogy a telek végén a határon elhelyezkedő bokrok áthajló és átkúszó ágait 15 nap alatt távolítsa el. Ítéletének indokolásában kiemelte, hogy a felperes 1963-ban kerítést létesített azon a vonalon, ahol már korábban is kerítés volt. A bíróság szerint még 1937-ben a felperes jogelődje idejében telekkönyvileg megosztották az ingatlant és az akkor megjelölt határvonalra építettek kerítést. Ennek helyére került a felperesnek 1963-ban létesített új kerítése. A régi kerítéshez képest pedig a felperes ingatlanának telekkönyvileg kimutatott térmértéke is megvan. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az igazságügyi szakértő által megjelölt határvonal elfogadása azt eredményezné, hogy a felperesi ingatlan területe -5,5 négyzetméterrel megnagyobbodna, a különbözet pedig az alperes ingatlanának a terhére esnék. A másodfokú ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott. Az igazságügyi szakértő a helyszíni eljárás és felmérés alapján azt állapította meg, hogy az írásbeli szakvéleményéhez csatolt vázrajzon 1—4. pontokat összekötő vonal megfelel a telekkönyvi térképen megjelölt, a peres felek ingatlanai között húzódó határvonalnak. Ennek ellenére a másodfokú bíróság azt állapította meg ítéletében, hogy a peres felek ingatlanai közötti mezsgyehatár nem a szakértő véleményében megjelölt nyomvonalon húzódik, hanem a „felperes által 1963-ban épített kerítés vonalán van". Ebből a megállapításból értelemszerűen az következik, hogy a másodfokú bíróság a szakértői véleményt aggályosnak találta^ s azt ítélkezése alapjául nem fogadta el. A Pp. 182. §-ának (3) bekezdésében írt rendelkezések szerint, ha a szakértői vélemény ellentétben állónak látszik a bizonyított tényekkel, vagy helyességéhez egyébként nyomatékos kétség fér, a szakértő köteles a bíróság felhívására a szükséges felvilágosítást megadni. Ha pedig ez nem vezet eredményre, más szakértőt kell véleményadásra felhívni. A másodfokú bíróság tehát akkor járt volna el helyesen, ha a szakértőt felhívja arra, hogy az aggályosnak talált szakvéleménnyel kapcsolatos felvilágosítást adja meg. Ha pedig ez nem vezetett volna eredményre — a költségek előlegezése esetén —, az illetékes földhivatal megkeresése lett volna célravezető, miután a 13/1971. (XII. 4.) MÉM sz. rendelet 1. §-ának (2) bekezdése értelmében a földhivatalok díj fizetése ellenében határkitűzést végezhetnek. Az előadottakból megállapítható, hogy a jogerős ítélet megalapozatlan. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján mindkét fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az ingatlan határvonalát egyébként a telekkönyvi térképen megjelölt határvonalak szerint kell megállapítani. Ezeket a határvonalakat jogos igény fennállása (pl. elbirtoklás) esetén is csak az építési hatóság engedélyével lehet megváltoztatni [29/1971. (XII. 29.) ÉVM sz. r. 38. §,(2) bek. b) pont]. 6 Polgári Jogi döntvénytár 81