Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

tulajdonostól függetlenül. Az is megállapítható, hogy ezt a birtoklást végle­gesnek tekintette, ezért tett lépéseket a tulajdoni kérdések rendezésére is. A bíróság téves jogi álláspontjára tekintettel nem derítette fel pontosan a tényállást. Az új eljárásban vizsgálni kell azt is, hogy 1970. május elseje előtt nem történt-e olyan joglépés a felperes részéről, amely az elbirtoklást megszakí­totta, vagy nem volt-e olyan helyzetben, amely az elbirtoklás nyugvását idézte elő. Az állami tulajdon már említett oszthatatlanságából az is következik, hogy tulajdoni igényt ilyen címen nem az ingatlant birtokló vállalat, hanem az állam terjeszthet elő. Az állam képviseletében ilyen nyilatkozatot a Ptk. 27. §-a értelmében a pénzügyminiszter tehet. Be kell tehát szerezni a pénz­ügyminiszter nyilatkozatát és szükség esetén arról is gondoskodni kell, hogy az állam is részt vegyen a perben. (P. törv. I. 21 354/1975. sz., BH 1976/10. sz. 444.) c) A személyhez fűződő jogok ca) A kegyeleti jog megsértése 10. A személyhez fűződő jogok megsértését jelenti az eltemetett sírhantjá­nak megszüntetése, fejfájának eltávolítása és a sírhelyre más személy teme­tése. A jogsértés következményeként az eredeti állapot helyreállítása tár­gyában körültekintően és úgy kell eljárni, hogy az elrendelendő kihantolás ne jelentsen újabb kegyeletsértést. [Ptk. 86. § (3) bek.f 10/1970. (IV. 17.) ÉVM—EüM sz. r. 37. §]. A felperes testvére volt az alperes első felesége, aki 1967. július 6-án meg­halt és az egyház által fenntartott temetőbe temették. A temetési költsége­ket az alperes fedezte, kettős sírhelyet váltott azzal az elgondolással, hogy később őt is a felesége mellé fogják eltemetni. 1967-ben az alperes újra meg­nősült és volt feleségének a sírjával többé nem törődött. A síron nem volt síremlék, csak sírhant és fejfa. 1973-ban az alperes a kettős sírhelyet, ahol első felesége nyugodott, el­adta 400 Ft-ért második felesége rokonának. Ide temették az alperes első felesége tetemének kihantolása nélkül 1973 augusztusában a vevő férjét. Az alperes korábban eltemetett volt felesége sírhantját megszüntették, fejfáját a sírról eltávolították. 1974. május 2-án a vevő az elhalt férje részére sír­emléket rendelt a kettős sír egészére kiterjedő sírkerettel. A sírkő és a sír­keret a per befejezése előtt elkészült. A felperes keresetében kérte kötelezni az alperest arra, hogy volt felesége sírját eredeti állapotában állítsa vissza. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az első fokú bíróság a keresetet elutasította, mert a sírhelyet az alperes vásárolta, feleségét az alperes temettette el, így a sírhely feletti rendelkezési jog is az alperest illeti. A másodfokú bíróság az első fokú ítéletét megváltoztatta, kötelezte az al­perest, hogy elhalt felesége sírját, annak síremlékével együtt 15 nap alatt 6 A módosított szövegben 85. § (3) bek. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom