Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

sértést okozó, gondatlanul elkövetett bűntett miatt indult nyomozást a nyomozó hatóság megszüntette. E határozatát azzal indokolta, hogy a nyomozás adatai szerint Z. Z. az előírásokat ugyan több vonatkozásban megszegte (az előírt felszállási sáv nem megfelelő volta miatt meg kellett volna tagadnia a visszavontatást, a földközelben indokolatlan fordulót hajtott végre és a repülőgép sebességét csökkentette), de e szabályszegései és a baleset közötti okozati összefüggést nem találta bizonyítottnak. A légirendészet határozatát Cs. F. szakértő véleményére alapította. A felperes keresetlevelében 2320 Ft kórházi látogatási költség, 1971. július 25-től egy évre táppénzes keresetveszteség címén 13 547 Ft, 1972. július 26-tól pedig baleset előtti átlagkeresete és a rokkantsági nyugdíja közötti különbözet fejében havi 1502 Ft járadék fizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Igényét a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra alapította. Az első fokú bíróság a keresetet elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felperes a vitorlázógép vontatókötelét eloldotta. Ennek okát a felperes nem tudta megjelölni. Bár mindkét alperes a vitorlázó és a motoros repülőgép üzemben tartásával fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, s így a Ptk. 345. §-ában írt rendelkezések alkalmazhatók lennének, az adott esetben a nevezettek mentesülnek a felelősség alól, mert a kényszerkioldás bizonyítottan csak a felperesnek róható fel, így voltaképpen maga okozta a kárát. Az ítélet indokolása szerint „a sporteszközt rendelkezésre bocsátó szervezet a sporteszközt igénybevevő szakemberrel szemben nem tartozik tárgyi felelősséggel mint a fokozott veszéllyel járó üzem üzembentartója. A veszélyességet éppen az igénybe vevő szakember valósítja meg, így ő a tárgyi felelősségre nem hivatkozhat". A felek egymás közötti viszonyában csak a kártérítés általános szabályait lehet alkalmazni, ehhez azonban szükséges lett volna annak bizonyítása, hogy a felperes kárát az alperesek okozták. A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet helyben hagyta. Megállapította, hogy az I. r. alperes azáltal, hogy vitorlázó repülőgépekkel rendelkezik, még nem fejt ki fokozott veszéllyel járó tevékenységet. Ez a „sporteszköz" azáltal válik veszélyessé, hogy azt a klub tagjai mint vitorlázó repülőgépvezetők mozgásba hozzák. Ezért az I. r. alperes csupán a Ptk. 339. §-ában foglaltak szerint tartoznék kártérítő felelősséggel, ha a felperes bizonyítaná azt, hogy a kárt jogellenesen az I. r. alperes okozta. A felperes azonban ezt nem állította, de a bizonyítási eljárás során sem merült fel adat az I. r. alperes terhére. Megállapította a másodfokú bíróság azt is, hogy a II. r. alperes mint a vontatást végző motoros repülőgép üzembentartója, fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat. Kártérítési felelőssége tehát a Ptk. 345. §-ában foglalt rendelkezések szerint fennállana, de a felperes bizonyította volna, hogy a kára a fokozott veszéllyel járó tevékenységből származott. A perben meghallgatott szakértő véleménye azonban azt tartalmazta, hogy a vontatókötél kioldásában nem volt szerepe a vontatást végző repülőgépnek. így a baleset a vontató-repülőgép üzemelésétől függetlenül akkor következett be, amikor a két gép már elvált egymástól. Nincs tehát bizonyítva, hogy a kár a II. r. alperes fokozott veszéllyel járó tevékenységéből ered, ezért nem állapítható meg ennek az alperesnek a kártérítő felelőssége sem. Végül mellőzte a másodfokú bíróság a tényállásból annak megállapítását, 194