Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

szerint — a III. r. alperes 70%-os arányban és az időközben meghalt S. Gy. 30%-os arányban a feltalálói. Az utóbb nevezett jogutódai az I. és II. r. alperesek. A felperesek a keresetükben licencdíj fizetésére kérték az I. r. és II. r. alperesek kötelezését. Ugyanakkor az I. és II. r. alperesek a jogelődjük által 1966. július 8-án aláírt megállapodásnak nevezett okiratot (a továbbiakban: a szerződés) azon a címen támadták meg viszontkeresettél, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy volt az értékkülönbség. Az aránytalanságnak a szerződés megfelelő módosításával való megszüntetését kérték. A Fővárosi Bíróság a viszontkeresetnek az eljárás során módosított keresettől elkülönített tárgyalását rendelte el. Majd részítéletével jogerősen megállapította: az I. r. felperes 14%-ban, a II. r. felperes 7%-ban, az I. r. alperes 15%-ban, a II. r. alperes 15%-ban és a III. r. alperes 49%-ban a perbeli találmánynak a szabadalmasai. Az előbbi jogerős részítélettel még el nem döntött kereseti és viszontkereseti igények tárgyalása során az elhalt II. r. felperes és az I. és II. r. alperesek között — a jogutód perbelépéséig — az eljárás félbeszakadt. Az első fokú bíróság újabb részítéletével kötelezte az I. és II. r. alpereseket, hogy az I. r. felperesnek fejenként 18 420 Ft-ot fizessenek meg, a viszontkeresetet elutasította. Az első fokú bíróság a viszontkereset elutasítását azzal indokolta, hogy néhai S. Gy. az 1966. július 8-án létrejött szerződéssel vállalt kötelezettségét az 1967. március 14-én és az 1967. december 3-án kelt okiratok aláírásával megerősítette. Erre tekintettel 1967. március 14-én az említett szerződés megtámadásának joga mind néhai S. Gy., mind pedig jogutódai vonatkozásában megszűnt. Álláspontja szerint az I. és II. r. alperesek viszontkeresete csak akkor lenne alapos, ha a nevezettek az említett jognyilatkozatokat sikerrel megtámadnák, megtámadási jogukkal azonban a perben nem éltek. Az I. r. felperes keresetének helytadó döntését az első fokú bíróság azzal indokolta, hogy az I. és II. r. alperesek a perbeli szabadalom értékesítéséért fejenként 92 301 Ft licencdíjat vettek fel, amelynek 20%-a az I. r. felperesnek jár. Az I. r. felperes a fellebbezésében az időközben esedékessé vált további licencdíj megfizetésére kérte az I. és II. r. alperesek kötelezését. Az I. és II. r. alperesek marasztalásuk, valamint a viszontkeresetük elutasítása miatt fellebbeztek. Az I. r. felperes fellebbezése nem alapos, az I. és II. r. alperesek fellebbezése megalapozott. A korábbi eljárás során hozott jogerős részítélet már eldöntötte azt a vitás kérdést, hogy a felpereseket az I. és II. r. alperesek jogelődjének terhére feltalálói jog nem illeti meg. Ez a részítélet az I. és II. r. alperesek szabadalmasi minőségét — a jogutódlásuk folytán — ugyanolyan arányban (30%) állapította meg, mint amilyen arányban a jogelődjüket, néhai S. Gy.-t a feltalálói jog is megillette. A felperesek azáltal lettek a perbeli találmány szabadalmasai, hogy a keresetüket a II. r. alperes elismerte. A jogerős részítélet nem hagy kétséget afelől, hogy az első fokú bíróság a III. r. alperes 70%-os feltalálói részarányának terhére állapította meg, hogy a felperesek 14, illetve 7%-os arányban szabadalmasok, ugyanakkor a III. r. alperes aránya 49%-ra csökkent. 164