Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976-1977 (Budapest, 1979)

és ennek munkásszállásán lakik, leányát pedig az ismerősök szívességi lakáshasználóként fogadták be. A felperes 1974 júniusában a közös ingóságok egy részét a lakásból elszállította és azokat a testvérénél tárolja. A felperes a keresetében a házasság felbontását, az alperes nevének viselésére és a közös lakás kizárólagos használatára való feljogosítását kérte. Keresetét kiterjesztette a házastársi közös vagyon megosztására is és a birtokában levő ingóságoknak a tulajdonába adását kérte. Előadta, hogy az alperes a házasságuk alatt durva magatartást tanúsított, őt több esetben tettlegesen bántalmazta, gyakran volt ittas és emiatt egy esetben az életközösséget is megszakította az alperessel. 1974. február havában szerzett tudomást arról, hogy az alperes más nővel tart fenn kapcsolatot. 1974 áprilisában az alperes ittas állapotban őt megöléssel fenyegette és ezért kényszerült arra, hogy a lakást a leányukkal együtt elhagyja. Ekkor egymást követően két alkalommal rendőri intézkedésre is sor került. Az alperes a tárgyalásokon személyesen nem jelent meg, jogi képviselője útján azonban maga is a házasság felbontását kérte. A házastársi közös vagyonnak a felperes által kért megosztását nem ellenezte, míg a közös lakás használatára irányuló felperesi kereset elutasítását kérte. Az első fokú bíróság a felek házasságát felbontotta és a közös vagyoni ingóságokat megosztotta. A felperesnek a kizárólagos lakáshasználat iránti keresetét elutasította és az alperest arra kötelezte, hogy a felperesnek „lakáshasználati egyenérték" címén 30 nap alatt fizessen meg 10 000 Ft-ot. A bíróság tényként állapította meg, hogy az alperes 1973-tól alkalmilag italozott és emiatt egy esetben kórházba kellett őt szállítani. A felperes lakásból való távozásának körülményeit illetően a bíróság megállapította, hogy az alperes bejelentése alapján a rendőrség a lakásukon megjelent és intézkedett. A közös lakással kapcsolatban az első fokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy miután a felek annak jogcím nélküli használói voltak, és a felperes — akinek lakáshelyzete átmenetileg megoldódott — a lakást a visszatérés szándéka nélkül elhagyta, a lakás használatára az alperes jogosult, aki viszont a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet (R.) 99—100. §-ai értelmében a felperes részére kárpótlást köteles fizetni. Az első fokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. A megyei bíróság a járásbíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperesnek a kárpótlás fizetésére való kötelezését mellőzte, egyben a közös ingóságokkal kapcsolatban az első fokú ítélet rendelkezését módosította. A lakás kizárólagos használatára irányuló kereset elutasítását helyben hagyta, míg az indokolásnak azt a megállapítását, hogy a közös lakás használatára az alperes jogosult, mellőzte. A másodfokú bíróság álláspontja szerint figyelemmel arra, hogy a felek a lakást jogcím nélkül tartják birtokukban, a közöttük felmerült vita esetén a tanácsi bérlakás bérlőjét nem a bíróság, hanem a lakásügyi hatóság jogosult kijelölni. Ugyancsak a lakásügyi hatóság feladata a jogcím nélkül lakó személyek elhelyezése. Ezért alaptalan a felperesnek az a kérelme, amely annak megállapítására irányult, hogy a perbeli lakás bérletére ő a jogosult. Mindebből az is következik, hogy kárpótlás megítélésének sem volt helye. Az egyik jogcím nélküli lakáshasználót nem lehet a másik jog9* 132