Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

újabban hasznosító II. r. alperest terhelné a találmányi díj fizetési kötelezettség, a II. r. alperest — az önköltség figyelembevételével — 73 471 Ft találmányi díj fizetésére kérték kötelezni. Az I. r. alperes a keresetet a hozzá befolyó licencdíj 10%-a erejéig elismerte, ezt meghaladóan annak elutasítását kérte. A II. r. alperes a vele szemben emelt kereset teljes egészében történő elutasítását kérte. Vitatta, hogy a felperesekkel szemben díjfizetési kötelezettség terhelné. Álláspontja szerint a 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. rendelet az irányadó. Mind e jogszabály rendelkezései, mind az 1972. január 29-én kötött szerződés értelmében a díjfizetési kötelezettség az I. r. alperest terheli. Az első fokú bíróság a keresetnek a II. r. alperessel szemben helyt adott. A II. r. alperest 73 471 Ft feltalálói díj, ennek 1972. augusztus 1-től járó évi 5%-os kamata és 3200 Ft perköltség fizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperesek keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint: minthogy a perbeli találmány értékesítése az alperesek közötti értékesítési szerződés létrejötte előtt, 1964. január 1. napjával megtörtént, az akkor hatályos 29/1959. (V. 10.) Korm. sz. rendelet rendelkezéseit kell a felek jogvitájában alkalmazni. Ennek következtében pedig a díjfizetési kötelezettség a megvalósító II. r. alperest terheli, az eredeti — 1964. augusztus 31-én létrejött — szerződésben megállapított mérték szerint. Az I. r. alperest tehát elismerése ellenére díjfizetési kötelezettség nem terheli. Ezért vele szemben a keresetet a Pp. 4. §-ában foglaltakra is tekintettel el kellett utasítani. Az első fokú bíróság ítélete ellen mind a felperesek, mind a II. r. alperes fellebbezéssel élt. A felperesek fellebbezése csak részben, a II. r. alperes fellebbezése teljes egészében alapos. Az első fokú bíróság a tényállást a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének figyelembevételével helyesen állapította meg. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság is ítélete alapjául elfogadta. Tévedett azonban akkor, amikor a per eldöntésénél a 29/1959. (V. 10.) Korm. sz. rendeletben foglaltakat találta alkalmazhatónak és nem az I. r. alperest, hanem a II. r. alperest marasztalta. A felek közötti jogvita elbírálása során abban a kérdésben kellett dönteni, hogy a felpereseknek járó feltalálói díjat melyik alperes, milyen öszszegben köteles megfizetni. E kérdés eldöntésénél figyelembe kell venni, hogy a találmány értékesítésére vonatkozó első — 1964. augusztus 31-én kelt — szerződés megkötése óta a szolgálati találmányért járó díjazásra vonatkozó jogszabályok megváltoztak. Az 1964-ben még hatályban volt 29/1959. (V. 10.) Korm. sz. rendeletet két másik jogszabály váltotta fel, s előbb az 58/1967. (XII. 19.) Korm. sz. rendelet, majd újabban a 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. rendelet szabályozza ezt a kérdést. Ennek figyelembevételével várt eldöntésre az a kérdés, hogy az első szerződés kötése idején hatályos 29/1959. (V. 10.) Korm. sz. rendeletet vagy pedig a második — az alperesek között létrejött — szerződés kötésekor és jelenleg is hatályos 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. rendeletet kell-e alkalmazni. A szolgálati találmányért járó díjazásról és a találmányokkal kapcsolatos egyes intézkedésekről szóló 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. rendelet (a továbbiakban: rendelet) a 10. §-ának (1) bekezdése szerint 1970. január 1-én lépett hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kellett. Ha azonban az értékesítés már a hatálybalépés napja előtt megtör54