Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

meg. „Mindenekelőtt azért sürgetik a lakást, mert mint nyugdíjasok attól tartanak, hogy amennyiben július l-e után kerülnek a cserelakásba behelyezésre, elvesztik a lakbérhozzájárulásra való igényüket. Sürgetik tehát, hogy számukra még az említett időpont előtt adják ki az igényelt lakáskiutaló határozatot, vagy határozott garanciát kérnek arra, hogy lakbérhozzájárulási jogosultságukat akkor sem vesztik el, ha — folyamatban levő ügyről lévén szó — a cserelakás birtokába később jutnak." Az előadásukról felvett jegyzőkönyv további része szerint az eljáró vb tanácselnök a kérelmet intézkedés végett az alperesnek, illetve az igazgatási osztály vezetőjének adta ki azzal, hogy a kérelemben foglalt megoldás lehetőségéről jelentést kér. A felperesek a cserelakást csak 1971. augusztusában kapták meg. így lakbérhozzájárulásban a 4/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 3. §-ára figyelemmel nem részesültek. Az ingatlankezelő vállalat közlése szerint a részükre kiutalt cserelakás havi bére 1971. július l-e előtt 102 Ft volt, ettől kezdődően pedig 332 Ft. A felperesek keresetükben e bérkülönbözet 5 évi összegének megfizetésére kérték az alperest kötelezni. Arra hivatkoztak, hogy a cserelakás késedelmes biztosítása miatt a lakbérhozzájárulásra való jogukat elvesztették, és így havi 320 Ft káruk keletkezett, amelyet az alperes a 9/1970. (IV. 21.) Korm. sz. rendelettel módosított 13/1965. (VII. 24.) Korm. sz. rendelet (R.) 45. §-a és az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 78. §-a alapján tartozik megtéríteni. Az első fokú bíróság az alperest a kereset szerint marasztalta. Az ítélet indokolása szerint a felperesek 1971. július 1-én bérlők voltak, és e minőségükben mint nyugdíjasoknak igényük volt a lakbérkülönbözetre. Ettől az igényüktől azért estek el, mert többszöri sürgetésük ellenére sem kaptak eddig az időpontig cserelakást. Az alperesnek e mulasztása és a felperesek kára között az okozati összefüggés fennáll. Ezért az alperest az R. 40. §ának e) pontjában és 45. §-ában foglaltak alapján, figyelemmel a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésére is, a felperesek kárának megtérítésére kötelezte. Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. E fellebbezés folytán a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. E döntést azzal indokolta, hogy a per elbírálásánál a Ptk 339. §-ának (1) bekezdése nem alkalmazható, mert ez a kártérítés szabályait tartalmazza, amelynek megállapításához többek között a jogellenesség is szükséges, a perben pedig kisajátítási kártalanítási igényről van szó, amelynél a jogellenesség hiányzik. Az R. 45. §-a alapján csak a bérlő igényelheti a kisajátított épületben volt lakása és a cserelakás bére közötti különbözetet. A perbeli jogvitát a kisajátítás időpontjában fennálló jogviszony alapján kell eldönteni. A kisajátítás időpontjában pedig a felperesek tulajdonosok voltak, és így közömbös, hogy utóbb bérlőkké váltak. Ha ugyanis ez nem következett volna be, lakáshasználók lettek volna és használati díjat kellett volna fizetniük a kisajátítás folytán állami tulajdonba került lakásuk használatáért. Tévedett tehát a járásbíróság, amidőn a felperesek bérkülönbözet iránti igényét alaposnak találta és az alperest a kereset szerint marasztalta. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Téves a másodfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a perbeli jogvitát az R. 45. §-a alapján kell elbírálni. E rendelkezés szerint ugyanis — egyebek mellett — csak arra van lehetőség, hogy a kisajátított épületben volt lakás 171