Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

Az eljárt bíróságok az értékveszteség összegének meghatározásánál nem tartották magukat az állásfoglalásban foglaltakhoz. Az értékveszteség meghatározásának ugyanis az állásfoglalás értelmében a kisajátítási kártalanítás szabályai szerint kell történnie, ami azt jelenti, hogy a forgalmi érték a kártalanítási összeg megállapításának csak egyik tényezője, nem pedig egyedüli meghatározója (PK 11. sz. állásfoglalás). Téves a másodfokú bíróságnak az az álláspontja is, hogy az értékveszteség meghatározása során a bérbeadott épületrész értékének lakottság címen 40%-ka] csökkentett összegét kell figyelembe venni. A már említett PK 24. sz. állásfoglalás szerint ugyanis az értékveszteség kiszámítása az egész ingatlannak a kisajátítási kártalanítás szabályai szerint megállapított értéke és a visszamaradt résznek ugyanilyen módon megállapított értéke alapján történik. A bérlő által lakott épület vonatkozásában a 13/1970. (IV. 21.) PM—IM sz. rendelettel módosított 1/1965. (VII. 24.) PM—IM sz. rendelet (Kr.) 29. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy ha a kisajátított épületben levő lakást bérlő (használó, tulajdonos) használta, az épületnek a szóban forgó lakás beépített térfogatára eső, a Kr. 25—28. §-ai alapján megállapított értékét 40%-kal csökkenteni kell. Ilyen esetben a bérlőnek (használónak, tulajdonosnak) cserelakásra van igénye. Nyilvánvaló, hogy a részkisajátítás a bérlő által lakott épületet nem érinti, a bérlőnek nem keletkezik igénye cserelakásra. A perbeli esetben tehát a Kr. 29. §-a (1) bekezdésének alkalmazása, illetve a bennlakás értékcsökkentő hatásának számítása nem jöhet szóba. Az értékveszteség meghatározásánál egyébként az eljárt bíróságoknak megfelelően értékelniük kellett volna azt a körülményt is, hogy a felperesek a kisajátítás időpontjában már csak résztulajdonosai voltak az azzal érintett ingatlannak, még pedig úgy, hogy annak közepén egy részt — természetbeni megosztás folytán — a tulajdonostársak tartanak birtokban. (P. törv. II. 20 806/1972. sz., BH 1973/4. sz. 160.) 114. A telek egy részének kisajátítása esetén csak a visszamaradt telek értékének csökkenése címén lehet értékveszteség miatt kártalanítást megállapítani az esetben, ha a visszamaradt területen emelt épület értéke a telek részkisajátítása íolytán nem csökkent [13/1965. (VII. 24.) Korm. sz. r. 44. §; PK 24. sz.]. A járási tanács vb igazgatási osztálya az alperes kérelmére kisajátította a felperes tulajdonában álló 72 D-öl területű ingatlant. A kisajátított ingatlannal határos és azzal gazdasági egységben van a 324 D-öl területű házasingatlan, amely továbbra is a felperes tulajdonában maradt. A két ingatlan üdülőterület központjában, a portalanított főközlekedési út, valamint az azzal hozzávetőlegesen párhuzamosan húzódó vasútvonal közötti területen, a vasútállomáshoz és a strandhoz vezető út mellett fekszik. Az ingatlannak főközlekedési út felé eső határvonalánál áll a felperes lakóépülete, a kisajátított ingatlan pedig ennek a teleknek a vasútvonal felé eső végéhez csatlakozik. A felperes a kisajátítás előtt az ingatlanát meg kívánta osztani akként, hogy a két telek összevonása folytán keletkező 396 D-öl területű földrészletből egy 196 D-öles és egy 200 Q-öles telket alakított volna ki. Az előbbit 168