Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

kezett értékveszteséget pedig 2%-osnak minősítette abból az okból, hogy a korábbi 65%-os beépítettség kb. 80%-osra emelkedett. Az ítélet ellen a felek és a főügyészség fellebbezéssel élt. A megyei bíróság a járásbíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Az indokolás szerint az Ét. 17. §-ának (4) bekezdése értelmében a közút céljára történt igénybevétel esetén a kártalanításra a kisajátítási kártalanítás szabályait a törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Vizsgálandó tehát, hogy van-e a törvénynek olyan rendelkezése, amely az értékveszteség tekintetében a kártalanítást kizárja. Az Ét. 18. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a telek igénybe vett részéért nem jár kártalanítás, ha az a telek területének 1/s-ét nem haladja meg. Kimondja egyben azt is, hogy kártalanítás csak a telek területének Vs-ét meghaladó többletterületért jár. Minthogy az adott esetben a kártalanításnak ez a feltétele hiányzik, mert az igénybe vett 39 D-öl nem haladja meg az eredeti 206 D-öles terület x/5 részét, nyilvánvaló, hogy nem kerülhet alkalmazásra a 38/1968. (X. 6.) Korm. sz. és a 9/1970. (IV. 21.) Korm. sz. rendelettel módosított 13/1965. (VII. 24.) Korm. sz. rendelet (R.) 40. §-a c) pontjának az a rendelkezése, amely szerint az értékveszteségért kártalanítás jár. A felperes keresete tehát alaptalan. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Ét. 17. §-ának (4) bekezdése értelmében a közút céljára történt igénybevétel esetén a kártalanításra a kisajátítási kártalanítás szabályait a törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A kisajátítási kártalanítás szabályai — az R. 40. §-ának c) pontja és 44. §-a — értelmében többek között meg kell téríteni azt az értékveszteséget, amely az ingatlan egy részének kisajátítása esetében a visszamaradt ingatlan értékének csökkenésében jelentkezik. Téves a megyei bíróságnak az az álláspontja, hogy e rendelkezések alkalmazhatóságát az adott esetben az Ét. 18. §-ának (1) bekezdése kizárja. Ez a jogszabály ugyanis nem a megyei bíróság ítéletének indokolásában említett módon rendelkezik, vagyis úgy, hogy közút céljára történt igénybevétel esetén csak a telek területének Vs-ét meghaladó többletterületért jár kártalanítás, hanem úgy, hogy e mértéket meg nem haladó telekrészért nem jár, s a meghaladó területért pedig jár kártalanítás. Ez azt jelenti, hogy a korlátozás, a kisajátítási kártalanítás szabályaitól eltérés csak az R. 40. §-ának a) pontjában megjelölt földrészlet tekintetében érvényesül, az e szakaszban felsorolt egyéb igények (épület, tartozékok, növényzet, értékveszteség stb.) vonatkozásában azonban nem. Ennek megfelelően ajánlott fel az alperes is kártalanítást a felperes részére az igénybe vett területen volt növényzetért és függő termésért. A megyei bíróság tehát a felperes keresetét az általa felhozott okból törvénysértéssel utasította el. E jogi álláspontja következtében viszont nem derítette fel azokat a körülményeket, amelyekből megállapítható lett volna, hogy a felperes ingatlanát érte-e, és ha igen, milyen mértékű értékveszteség. E vonatkozásban tényállást sem állapított meg. Így a döntés megalapozatlan is. (P. törv. II. 20 671/1973. sz., BH 1974/5. sz. 202.) 111. A kisajátítási kártalanítási összeg megállapításánál az irányárat (egységárat) az építőanyag árának emelkedésére tekintettel nem lehet felemelni, az építőanyag árának változása az épület forgalmi értékére hathat 162