Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1976)

kijelölve. (Balassagyarmati Megyei Bíróság Pf. 20 554/1971. sz., BH 1973/6. sz. 232.) 104. A kisajátított ingatlan nem értékelhető telekként, ha az már a tulajdonos tulajdonszerzésének az időpontjában is ipari területen, zöldterületen stb. vagy a város külterületén volt. Ilyen esetben nem alkalmazható az a szabály, amely szerint a 400 •-ő'ZnéZ nagyobb teleknek tíz éven belül több részletben történő kisajátítása esetében a kisajátított ingatlanrészeket a 400 D-öl számításánál össze kell adni [Ptk. 172. §, 1/1965. (VII. 24.) PM— !Msz.r.l7.,18.,20.§]. A városi tanács vb igazgatási osztálya a felperes kérelmére kisajátította a I—II. r. alperesek és tulajdonostársaik tulajdonában volt 1157 D-öl területű, a III. r. alperes tulajdonában volt 1192 •-öl területű és a IV—V. r. alperesek tulajdonában volt 614 D-öl területű ingatlant. Az ingatlanok korábban nagyobb területűek voltak, az ezt meghaladó részüket azonban a városi tanács vb igazgatási osztálya az 1966. március 23-án kelt határozatával már kisajátította. E határozattal az I—II. r. alperesek és tulajdonostársaik ingatlanából egy kat. hold 866 D-öl, a III. r. alperes ingatlanából egy kat. hold 607 •-öl, a IV—V. r. alperesek ingatlanaiból pedig 795 •-öl kisajátítása történt meg. A felperes az ingatlanokat teleknek tekintve a 13/1970. (IV. 21.) PM—IM sz. rendelettel módosított 1/1965. (VII. 24.) PM—IM sz. rendelet (Kr.) 17. §-a szerint ajánlott fel kártalanítást, mégpedig a II. és III. r. alperesek részére 400 Ű-ölig •-ölenként 100 Ft-ot, az azon felüli részért D-ölenként 25 Ft-ot, míg az I. és IV—V. r. alperesek részére O-ölenként 100 Ft-ot. Az alperesek az ajánlatot elfogadták és így a felek között az államigazgatási eljárásban egyezség jött létre. Ezt követően a felperesnek tudomására jutott a korábbi kisajátítás ténye. Erre tekintettel az ajánlatát, illetve az egyezséget a Kr. 20. §-ának megfelelően módosítani kívánta, ehhez azonban az alperesek nem járultak hozzá. Ezért a felperes a járásbíróságnál keresetet indított az egyezség érvénytelenségének a megállapítása iránt. Egyben azt is kérte, hogy a bíróság a Kr. 20. §-a szerint az alperesek részére járó kártalanítást is határozza meg. A kereset jogalapjaként tévedésre [Ptk. 210. § (1) bek.], később a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerinti semmisségre is hivatkozott. A járásbíróság azt állapította meg, hogy a felperes által megtámadott kártalanítási egyezség a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében semmis, mert a Kr. 20. §-ába és 17. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütközik. E rendelkezések szerint ugyanis a telek 400 •-ölön felüli részéért csak az arra vonatkozó legalacsonyabb irányárnak megfelelő kártalanítást lehet adni; 400 •-ölnél nagyobb teleknek 10 éven belül több részletben történő kisajátítása esetén pedig a kisajátított ingatlanrészeket a 400 •-öl számításához össze kell adni. Egyben ez utóbb említett rendelkezések alapján az alperesek részére járó kártalanítást is megállapította a járásbíróság úgy, hogy azért az ingatlanrészért, amely a korábban tőlük kisajátított területet 400 D-ölre egészíti ki, D-ölenként 100 Ft, az ezt meghaladó területért pedig D-ölenként 25 Ft illeti meg őket. Az ítélet ellen csak a IV. r. alperes fellebbezett. Így a felperes és a többi alperes vonatkozásában az ítélet első fokon jogerőre emelkedett. 149