Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)
betétben felvett és az ismeretlen helyen levő a perben kirendelt ügygondnok által képviselt — alperes tulajdonában álló házingatlannak a tulajdonjogát elbirtoklás útján megszerezte. Kérte továbbá feljogosítását arra, hogy a tulajdonjogát a telekkönyvbe bejegyeztethesse. A felperes előadta, hogy az alperes agglegényként került Cs. községbe mint gyógyszerész. A perbeli ingatlant azért vásárolta, hogy nyugdíjazása után abba beköltözzék. Az alperest, akinek sem a községben, sem az országban nem volt hozzátartozója, 1944-ben deportálták és ettől az időtől kezdve ismeretlen helyen tartózkodik. Előadta még a felperes azt is, hogy az ingatlant 1944-től sajátjaként használja és kezeli. A házingatlan nagyon rossz állapotban volt, azt mint sajátját átépítette és az ingatlannal kapcsolatos összes terhet ő viseli. A járásbíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes a szóban levő házingatlant elbirtokolta és feljogosította őt arra, hogy a tulajdonjogának telekkönyvi bejegyzését a telekkönyvi hatóságnál kérhesse. Az ítélet indokolása szerint a felperes az ingatlant 1944-től kezdve, tehát több mint 10 éven át szakadatlanul sajátjaként birtokolta, következésképpen annak tulajdonjogát a Ptk. 121. §-a alapján elbirtoklással megszerezte. A járásbíróság ítélete ellen megalapozatlanság és törvénysértés miatt emelt törvényességi óvás alapos. A Ptk. 123. §-ának rendelkezése értelmében, ha a tulajdonos menthető okból nincs abban a helyzetben, hogy tulajdonosi jogait gyakorolhassa, az akadály megszűnésétől számított egy évig az elbirtoklás akkor sem következik be, ha egyébként az elbirtoklási idő már eltelt vagy abból egy évnél kevesebb volna hátra. Az alperes nincs holtnak nyilvánítva, bár a deportálásból nem tért vissza. Feltehető tehát, hogy ő vagy jogutódai menthető okból nem gyakorolhatták tulajdonosi jogaikat. A járásbíróság ennek nem tulajdonított jelentőséget, noha éppen ennek vizsgálata érdekében szükséges lett volna felderíteni, hogy az alperes egyáltalán életben van-e. A deportáltak nagy része a deportálás során életét vesztette. Ha az alperes is meghalt, és vannak örökösei, akkor azt kell vizsgálni, hogy az örökösök gyakorolhatták-e, illetőleg hogy menthető okból nem gyakorolhatták-e tulajdonosi jogaikat. Ha azonban az alperesnek más örököse nincs, a perbeli házingatlant az állam örökölte [Ptk. 599. § (3) bek.]. Ebben az esetben viszont a Ptk. 121. §-ának (3) bekezdésében foglaltaikra figyelemmel a felperes az ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás útján nem szerezhette meg. Mivel pedig a fentiek szerint a per eldöntésében az állam érdetkeltnek látszik, a bíróságnak a perről értesítenie kellett volna — képviselője útján — az államot és az ügyészt is [Pp. 54. § (2) bek.*]. A törvényes feltételek fennállása esetében az ügyésznek módjában áll az alperes holtnak nyilvánítása végett az eljárás lefolytatása iránt is intézkedni. Ezt követően pedig a hagyatéki eljárásban tisztázható az a kérdés, hogy az alperes után az öröklésre ki hivatott. fP. törv. I. 20 190/1971. sz., BH 1972/2. sz. 7007.) * Helyette lásd a Pp-nek az 1972. évi 26. számú törvényerejű rendelettel megállapított 3. §-a (4) bekezdését. 42