Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

a vadkárbecslésre is ez az irányadó, miután az utóbb hatályba lépett 1/1972. (II. 19.) MÉM sz. rendelet csupán az 1—4. számú mellékletekben foglaltakat érintette. A termésbecslés elvégzésének módjáról szóló 5. számú melléklet J. pontja kimondja, hogy „a termésbecslés alapját az ellenőrző mérésekkel alátámasztott szubjektív becslés képezi", valamint, hogy „a becslés alátámasztására szolgáló ellenőrző méréseket a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium által kiadott: Az üzemi termésbecslés gyakorlati módszerei című zsebkönyvben leírt és a MÉM Szervezési és Ellenőrzési Főosztálya által időközben rendelkezésre bocsátott új becslési módszerekkel kell elvégezni." A jogszabály tehát előírja, hogy a vadkárbecslő szakértőnek milyen módon kell a vadkár mértékét meghatároznia. A perbeli adatok szerint azonban az adott esetben a vadkár mértékének megállapítása nem az említett rendelkezéseknek megfelelően történt. A kártalanítási összeg megállapításának alapja annak meghatározása, hogy az alperesi jogelőd vetésében a nagyvadak milyen mértékű kárt okoztak, ehhez képest a várható terméshez viszonyítottan milyen a kártétel aránya. A kár kiszámításának ez a kiindulópontja, és ha az erre vonatkozó megállapítás megalapozatlan, ez kihat az egész számítás eredményének helyességére. Az államigazgatási szerv és a bíróság által tett ténymegállapítások a kártétel mértékére vonatkozóan az államigazgatási eljárás során szakértőként meghallgatott F. Gy. véleményén alapulnak. E szakértő véleményét azonban dr. V. F. igazságügyi szakértő egyes vonatkozásokban helyesbítette. F. Gy. szakértő az első fokú bíróság előtt maga adta elő, hogy a becslést „teljesen szubjektíven" végezte, mivel a területek olyan nagy kitérj edésűek voltak, hogy a kártétellel érintett földrészeket felmérni és azokon belül számítást és egyéb konkrét mérést nem lehetett végezni. A felperes képviselője egyébként jelen volt a vadkárbecsléseknél és nyomban kifogásolta a vadkárbecslésről készült jegyzőkönyvekben a kár százalékos arányának megállapítását. Erre is figyelemmel a szakértőnek rögzítenie kellett volna azokat a tényadatokat, amelyekre megállapításait alapozta. Az eljárt bíróságok ezeknek az adatoknak a feltárását meg sem kísérelték, noha az elhangzott tanúvallomások is indokolttá tették volna az ilyen irányú bizonyítás lefolytatását. A peres eljárás során L. Gy. vadászati felügyelő — a felperesnek a vadkárbecslésnél jelen volt képviselője — a tanúvallomásában előadta, hogy a becslési eljárás során a szakértő felmérést nem végzett, csupán az erdő szélétől néhány méterre ment be a gabonatáblákba, a táblák „belsejébe" nem járt, ahol a tanú állítása szerint kártétel nem volt észlelhető. Z. O. erdészet vezető — a felperes alkalmazottja — ugyancsak azt adta elő, hogy a becslési eljárás során a szakértő a tábláknak „jobban károsított szélén" ment végig és mindössze egy táblát jártak be a széleken „U" alakban. Mérésekkel alátámasztott becslést e tanú szerint sem végeztek. M. K. — az alperes dolgozója — tanúvallomása szerint az egyes táblákat ugyan bejárták, de a tanú maga sem tudta, hogy a 194