Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

kérdést a perbeli bizonyítékoknak a maguk összességében való értékelése és mérlegelése alapján igenlően döntötte el. Téves ugyanis az első fokú bíróságnak a Ptk. 284. §-ának (3) bekezdésből következtetett az az álláspontja, hogy teljesítés elfogadására jogosított személynek csak azt kell tekinteni, aki a jogosult aláírásával ellátott nyugtát mutat fel. A Ptk. 284. §-ának (3) bekezdése szerint: „azt, aki a jogosult aláírásával ellátott nyugtát mutat fel, a teljesítés elfogadására jogosított személynek kell tekinteni, ha ezt felismerhető körülmény kétségessé nem teszi". Ebből a rendelkezésből éppen ellenkezőleg az következik, hogy a teljesítés elfogadására a megbízásnak más formája is lehet, amelynek érvényességéhez okiratba foglalás nem szükséges, vagyis a megbízó a megbízásra irányuló akaratát bármilyen módon kinyilváníthatja, tehát akár ráutaló magatartással is. A perben feltárt — a ráutaló magatartást tanúsító — bizonyítékok megnyugtató következtetési alapot adnak annak a ténynek határozott megállapítására, hogy R. S.-t legalábbis a 25 000 F felvételére jogosított személynek kell tekinteni. Nem vitás, hogy az ügylet lebonyolításával R. S. volt megbízva. Maga a felperes adta elő, hogy még mielőtt a 15 000 Ft-ot átvette a sógorától, találkozott az utcán az alperessel és kérdezte tőle, hogy mikor hozza már a pénzt, mert megegyezett a sógorával — akivel tartásból kifolyólag elszámolása volt —, hogy jár neki (a felperesnek) a vételárból 15 000 Ft. E közlés arra utal, hogy a felperes a pénz átvételére R. S.nek meghatalmazást is adott. Mindezekből okszerűen csak az következtethető, hogy a pénz felvételére R. S. jogosított személy volt legalábbis 25 000 Ft erejéig. A 25 000 Ft-ot tehát jogosult volt az alperes R. S. kezeihez fizetni. Ebből ugyan az is következik, hogy a 15 000 Ft-ot az alperes a felperesnek tartozott volna fizetni, ennek azonban az adott esetben jelentősége azért nincs, mert a 15 000 Ft-ot a felperes R. S.-től nem vitásan megkapta. Tévedett tehát az első fokú bíróság, amikor az alperest marasztalta. (Debreceni Megyei Bíróság Pf. I. 21 653/1971. sz., BH 1972/10. sz. 7229.) i) A pénztartozás teljesítése 97. A részletfizetési kedvezmény utólagos engedélyezése iránti nemperes eljárásban a bíróság nem dönthet abban a kérdésben, hogy a teljesített fizetéseket mire kell elszámolni (Ptk. 293. §, Vht. 41—42. §). Tartási jogviszony felszámolásával összefüggésben a bíróság az alpereseket 38 163 Ft, ennek 1967. július 31. napjától járó évi 5 százalékos kamata és 1300 Ft perköltség megfizetésére kötelezte 90 napos teljesítési határidő mellett. A felperes kérelmére a marasztalási összeg és kamatai erejéig a végrehajtási lapot kiállította. Ezt követően az alperesek havi 500 Ft-os részletfizetés iránt terjesztettek elő kérelmet s 500—500 Ft-ot fizettek a felperesnek. A felperes a részletfizetés megadását ellenezte. Az ügyész a felek 141