Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1971-1972 (Budapest, 1973)

setét a II. és III. r. alperessel szemben elutasító rendelkezése fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett. A megyei bíróság ítéletével az első fokú bíróság ítéletének fellebbezett részét megváltoztatta és a keresetet az I. r. alperessel szemben is elutasította. A felperest egyben a II. és III. r. alperes részére is kötelezte másodfokú eljárási költség fizetésére, holott ezek és a felperes között a per már első fokon befejeződött. A másodfokú bíróság ítélete, valamint a járásbíróság ítéletének a keresetet a II. r. alperessel szemben elutasító része ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az iratokból megállapítható tényállás szerint a felperes az I. r. alperest azzal bízta meg, hogy az ajtókat valahol helyezze el. Ezt az I. r. alperes elvállalta. Mivel a megállapodásukban nem volt kikötve, hogy az I. r. alperes az ajtókat hol köteles elhelyezni, joga volt azokat bárhol elhelyezni, ahol a megőrzésük megfelelően biztosítva volt. Reá volt bízva tehát, hogy a letéti szerződést kivel köti meg. Amikor az I. r. alperes e jogosultságával élt és az ajtókat az általa a II. r. alperestől már bérelt és így rendelkezése alatt álló istálló-épületben helyezte el, ő vállalta az ajtók megőrzését [Ptk. 462. § (1) bek.], a letéti szerződés tehát közte és a felperes között jött létre. Ezért az I. r. alperes a felperessel szemben a letéti szerződés alapján — nem pedig megbízottként — felel. A Ptk. 463. §-ának (1) bekezdése szerint a letéteményes a dolgot a szerződésben meghatározott módon köteles őrizni. A dolgot nem használhatja és más őrzetébe nem adhatja, kivéve ha ebbe a letevő beleegyezett, vagy ez a letevőnek károsodástól való megóvása érdekében szükséges; e tilalom megszegése esetében felelős minden kárért, amely enélkül nem következett volna be. A Ptk. 464 §-ának (2) bekezdése értelmében pedig a letéteményes köteles a letevőt a letétre vonatkozó minden lényeges körülményről értesíteni; az ennek elmulasztásából eredő károkért felelős. Az I. r. alperes a törvény most idézett rendelkezéseiből folyó kötelezettségeit megszegte azzal, hogy a közte és a II. r. alperes között fennállott bérleti jogviszony megszűnésekor az ajtókat a II. r. alperesnél hagyta anélkül, hogy akár a felperessel, akár a II. r. alperessel bármit is közölt volna az ajtókra vonatkozóan. Az ajtók őrzésével az I. r. alperes egyoldalúan felhagyott és e lényeges körülményről a felperest nem értesítette. Értesítés hiányában — amely a felperesnek módot adott volna az intézkedésre — nem lehet szó arról sem, hogy az I. r. alperes eljárása, amely egyébként is nyilvánvalóan a felperes érdekeibe ütközött, a felperesnek károsodástól való megóvása érdekében lett volna szükséges. Az I. r. alperes még ezt követően is félrevezette a felperest, mert az 1968. január 23-án küldött levelében megnyugtatta, hogy az ajtók jó helyen vannak. Felelős tehát azért a kárért, amely a felperest amiatt érte, hogy a II. r. alperes az ajtókat hasznosította. Téves ezek szerint mindkétfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a felperes és az I. r. alperes közötti jogvitát a megbízásra vonatkozó jogszabályok alapján kell elbírálni, és törvénysértő a másodfokú 114