Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968-1970 (Budapest, 1972)

Az alperes a fellebbezésében a közös tulajdon megszüntetésébe a másüc, a 2330/6. hrsz. ingatlan bevonását is kérte oly módon, hogy ez az ingatlan az ő kizárólagos tulajdonába, míg a 2330/49. hrsz. ingatlan a felperes kizárólagos tulajdonába kerüljön, ő pedig (az alperes) jogosult legyen a 2330/49. hrsz. ingatlanon levő építményt lebontani és a bontási anyagot elszállítani. Sérelmezte a perköltség felőli döntést is. A másodfokú bíróság az ítéletet helybenhagyta, s az alperest arra kötelezte, hogy a felperesnek másodfokú eljárási költséget, az államnak pedig eljárási illetéket fizessen. Döntését azzal indokolta, hogy a 2330/6. hrsz. ingatlan a felek előadása szerint önálló földrészlet, s annak telekkönyvi helyzete még rendezetlen, következésképpen az azon fennálló közös tulajdon megszüntetése nem kapcsolható össze a felperes igényével. A kérdéses ingatlan jövő sorsának rendezésére tehát csak a telekkönyv rendezése után, külön perben kerülhet sor. A perköltség viselésére vonatkozó döntéssel kapcsolatban azt az álláspontot foglalta el, hogy miután az alperes a felperesnek a perindítás előtt tett ajánlatát nem fogadta el, ezzel a perre okot adott, s a felperest szükségtelenül akadályozta abban, hogy építkezhessen. A Legfelsőbb Bíróság PK 10. sz. állásfoglalásának VH/g pontja (PH 150. old.) értelmében ennek a következménye viszont az, hogy a perköltséget viselnie kell. A törvényességi óvás alapos. A Ptk. 148. §-ának (1) bekezdése értelmében a közös tulajdon tárgyait elsősorban természetben kéli megosztani, s a közös tulajdon megszüntetésének egyéb módjai akkor kerülhetnek alkalmazásra, ha a természetbeni megosztás nem lehetséges. Az elsőfokú bíróság azonban e törvényes rendelkezésből folyó jogai helyes gyakorlására az alperest nem oktatta ki, bár ez a Pp. 3. §-ából folyó kötelezettsége volt, annál is inkább, mert akkor még az alperes személyesen járt el, jogi képviselő nélkül. A természetbeni megosztás szorítkozhatott volna csupán a felperes által per tárgyává tett ingatlanra is. Az alperest tehát — kioktatás után — nyilatkozatra kellett volna felhívni, hogy csupán erre az ingatlanrá kívánja-e a természetbeni megosztást, s igenlő esetben tájékoztatni kellett volna őt arról, hogy ehhez a telekkönyvi foganatosításra alkalmas olyan megosztási vázrajzot kell bemutatnia, amelyet az építésügyi hatóság jóváhagyott. Természetbeni megosztásra kerülhet sor azonban úgy is, hogy ha a peres felek közös tulajdonában két ingatlan van, azoknak egyike az egyik peres fél, másika pedig a másik peres fél kizárólagos tulajdonába kerüljön, az értékviszonyokhoz és a tulajdoni hányadokhoz képest esetleg úgy, hogy valamelyik fél értékkülönbözet térítésére köteles. Természetesen ahhoz, hogy a felperes által per tárgyává nem tett másik ingatlan is a per tárgyává váljék, szükséges lett volna, hogy az alperes a másik ingatlan tekintetében viszontkeresetet támasszon. Az alperest — részletesebb meghallgatás után — erre is ki kellett volna oktatni. Minthogy pedig az elsőfokú bíróság a törvényből folyó tájékoztatási kötelezettségének az előbbiekben vázolt módon nem tett eleget, ezzel az eljárás olyan lényeges szabályát sértette meg, amelynek folytán a másodfokú bíróságnak — a Pp. 252. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel — az elsőfokú ítéletet hatályon kívül kellett volna helyeznie, s az 69