Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968-1970 (Budapest, 1972)

bitorlást (1921. évi XXII. tv. 7. §, Btk. 234. §) elkövette, s ezzel a felperesnek jogellenesen kárt okozott, amelyet megtéríteni köteles (1890. évi II. tv. 28. §, Ptk. 339. §). Az alperes alaptalanul hivatkozik a jóhiszeműségére. Tudta az alperes, hogy a kérdéses szóvédjegy kizárólagos használata a felperest illeti meg. Rosszhiszemű volt tehát, amikor ennek ellenére a felperes szóvédjegyével ellátott rádiókészülékeket forgalomba hozta. Nem helytálló az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a felperes keresetének a jogalapja a tisztességtelen versenyről szóló 1923. évi V. tv. 9. §-a alapján is megállapítható, mert a peres felek versenytársaknak tekintendők. Nem volt vitás a perben, hogy a felperes nem gyártott és nem is gyárt rádiókészülékeket. Ennek folytán ilyen készülékek forgalombahozatala tekintetében a peres felek között az említett törvény 30. §-a szerinti versenytársi minőséget nem lehet megállapítani. A felperes egyébként is az 5. sorsz. különiratában már maga is egyedül a védjegybitorlásra alapította a kereseti igényét. Nincs jelentősége ezért az alperes ama fellebbezési előadásának, amely az elévülés kérdésével kapcsolatos. A felperes védjegybitorláson alapuló kereseti igénye elévülésének az idejére ugyanis a Ptk 324. §-ának a rendelkezése az irányadó, ez az elévülés pedig az 1967. szeptember 7-én beadott keresetlevél folytán nem következett be. A személyi jogok védelmére vonatkozó külön szabályokon túlmenően a Ptk. 85. §-a határozza meg azokat a polgári jogi igényeket, amelyeket a személyhez fűződő jogában megsértett támaszthat. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, midőn a kártérítésen kívül, a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítása mellett, az alperest a további jogsértéstől eltiltotta, és a jogerős ítélet rendelkező részének a napi sajtó útján való közzétételére kötelezte. Azt, hogy ezeknek az igényeknek az érvényesítése mennyiben indokolt és szükséges, nem az alperes, hanem a felperes szempontjából kell vizsgálni. Az alperes súlyos megítélés alá eső, a jogszabály rendelkezésébe ütköző, rosszhiszemű eljárásával nemcsak a felperes jogvédte érdekét sértette meg, de népgazdasági szempontból is jelentős érdeket sértett, mert olyan árut hozott forgalomba a felperes védjegyével ellátva a belföldi és a külföldi piacon, amelyet nem a felperes gyártott. Az ilyen eljárás pedig alkalmas nemcsak a felperes gyártmányait fém jelző védjegy jóhírét rontani, de a vevőknek a felperes termékeibe vetett bizalmát is megingatni. Ennek a megvédése pedig a gazdasági irányítás új rendszerében fokozott jelentőségű. Az elsőfokú bíróság az általános kártérítés összegének a megállapításánál helytállóan mutatott rá ítélete indokolásában az e vonatkozásban jelentős körülményekre, ezeket azonban nem kellőképpen értékelte, amikor az általános kártérítés összegét 50 000 Ft-ban határozta meg. A Legfelsőbb Bíróság ezeknek a körülményeiknek, valamint az előzőekben kifejtetteknek a mérlegelése alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a felperest általános kártérítésként 100 000 Ft mindenképpen megilleti. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a kártérítés összegére vonatkozó részét megváltoztatta, a kártérítés összegét., valamint a perköltséget — amely a megítélt összeg után számított ke33