Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968-1970 (Budapest, 1972)

szabály szövegében szereplő „legfeljebb" szó csupán azt jelenti, hogy minden olyan kisajátított telket, amely 400 n.-öl vagy ennél kisebb, az 5. számú mellékletben foglalt irányárak alapján kell értékelni. A bíróság a 400 n.-ölet meg nem haladó terület értékét — a jogszabályok által megengedett keretek között — az értékalakító tényezők figyelembevételével határozza meg. Adott esetben értékcsökkentőként figyelembe veheti, hogy a telek a szokásos nagyságot meghaladja, de nem lehet e címen a telek 400 n.-ölet meg nem haladó részénél a Kr. 17. §-a (1) bekezdésének b) pontját vagy a 19. § (2) bekezdését alkalmazni; a 400 n.-ölön belül azonban még értékcsökkentő tényezőnek sem tekinthető az, hogy a telek a helyben szokásosnál nagyobb területű, ha a teleknagyság egyébként a valóságos értéket nem befolyásolja. A telek 400 n.-ölet meghaladó részénél a teleknagyság a Kr. 17. §-a (1) bekezdése b) pontjának az alkalmazásán túl további értékcsökkentő tényezőként nem jöhet számításba. c) A Kr. 17. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében a telek 400 n.-ölön felüli részét az 5. számú melléklet szerint a telekre vonatkozó legalacsonyabb irányárnak megfelelően kell értékelni; az így megállapított összeget a bírósági eljárásban sem lehet felemelni. A jogszabály tehát nem tesz különbséget aszerint, hogy a kisajátítás előtt milyen nagyságú volt a telek, és közömbös az is, hogy milyen nagyságú telek maradt vissza a kisajátítás után a tulajdonosnak. A mérvadó e téren az, hogy hány n.-ölet sajátítottak ki. Ha tehát a kisajátított rész 400 n.-öl vagy ennél kisebb, a 17. § (1) bekezdésének a) pontja alapján kell a kártalanítási összeget megállapítani. Ha viszont a kisajátított rész 400 n.-ölnél nagyobb, akkor a 400 n.-öl tekintetében a 17. § (1) bekezdésének a) pontja, a 400 n.-ölet meghaladó rész után pedig ugyané bekezdés b) pontja alapján kell a kártalanítás mértékét meghatározni. d) Város-, illetve községrendezésnél telekalakítás céljára legtöbbször egymással összefüggő, nagyobb területeket sajátítanak ki, s az így kisajátított területből a felmérés és a közterületek kijelölése után alakítják ki az egyes beépítésre szánt telkeket. Az R. 19. §-ának a 9/1970. (IV. 21.) Korm. számú rendelet 3. §-ával megállapított (2) bekezdése ilyenkor a tulajdonos részére biztosítja azt a jogot, hogy — a jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetében — a telekalakítással érintett területen a telekalakítási tervben meghatározott nagyságú telket igényelhessen. A jogszabály [R. 19. § (5) bek.] „visszaadott, illetőleg cserébe adott" szóhasználata arra mutat, hogy nem visszahagyott, kisajátítással nem érintett területről van szó. A be nem épített teleknél puszta esetlegesség, hogy a tulajdonos a saját volt telkének egy részét vagy mástól kisajátított telekrészt kap-e. Mindezekből következően mind a kisajátított, mind a visszaadott, illetőleg cserébe adott telek értékét önállóan kell meghatározni. A Kr. 17. §-ának (1) bekezdése alapján tehát önállóan kell megállapítani az egész kisajátított telek értékét, és ugyancsak önállóan kell megállapítani a visszaadott, illetőleg cserébe adott telek értékét. A két érték közötti különbözet jár kártalanításként a tulajdonosnak, illetőleg ezt a különbözetet tartozik megtéríteni a tulajdonos az R. 19. §-ának (5) bekezdése alapján. 108