Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

Tévedett azonban a másodfokú bíróság akkor, amikor ítélétében azt állapította meg, hogy a téves tájékoztatás nem a jogszabály tartalmára vonatkozott. Az egyezség megkötése időpontjában hatályban volt 25/1957. (VI. 26.) PM sz. rendelet (a továbbiakban: R.) 8. §-ának (1) bekezdése tartalmazza az érték kiszámításához megadott irányárakat. Az adott ügyben a megadott irányár 15—75 Ft. Az R. 12. §-ának (2) bekezdése szerint: ha a kisajátítást szenvedő fél az egyezségileg felajánlott kártalanítással nem elégszik meg, a kártalanítás megállapítását a bíróságtól per útján kérheti azon az alapon, hogy a felajánlott kártalanítás az R. 1. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezések nem kellő figyelembevételével történt, vagy a használati érték az irányárakat egyébként is meghaladja. E rendelkezésekből világosan kitűnik, hogy előfordulhatnak olyan értéknövelő tényezők, amelyek esetében az irányáraktól el lehet térni s magasabb kártalanítási összeget lehet megállapítani. Ha tehát való az a felperesi állítás, hogy az igazgatási osztály vezetője a számukra olyan tájékoztatást adott, hogy a bíróság sem állapíthat meg per során az irányárak felső határánál magasabb kártalanítást, ez a téves tájékoztatás nyilvánvalóan a jogszabály tartalmára vonatkozott. Éppen a fentiekre tekintettel elfogadhatatlan tehát a másodfokú bírósági ítéletben kifejtett az az álláspont, hogy az adott esetben csupán jogszabály téves értelmezéséről van szó. Következésképpen törvénysértő a másodfokú bíróság ítélete is, amellyel az erre alapított kereseti igényt — a felajánlott bizonyítás felvétele nélkül — elutasította. De téves és ezért törvénysértő a másodfokú bíróság ítéletének az a megállapítása is, hogy a felperesek a Ptk. 236. §-ában megszabott megtámadási határidőt elkésték, mert az alperes birtokba helyezése, illetve a felperesek teljesítése jóval az idézett jogszabályban írt és a felperesek részére nyitva álló megtámadási határidőn túl történt, s a felperesek ezt a késedelmüket megfelelően kimenteni nem tudták. A birtokba helyezés időpontja ugyanis nincs kapcsolatban a kártalanítás összegének a kérdésével, s ebből következik, hogy a megtámadási határidő kezdetét nem lehet a birtokba helyezés időpontjától számítani. A felperesek legkorábban — a per eddigi adatai szerint — a K. J.-féle per másodfokú ítéletének kézbesítésekor szerezhettek tudomást arról, hogy az általuk egyezségileg elfogadott összegű kártalanításnál magasabb összegű kártalanítás megállapítására is sor kerülhet. Ennek az ítéletnek a kézbesítése — mellyel kapcsolatban a felperesek azt állítják, hogy erről tudomásuk nem volt — 1964. január 27-én történt meg. A felperesek keresetüket 1965. január 19-én adták be. Ezért a keresetlevél benyújtásának időpontja még így is az egyévi határidőn belül van. Miután az ügy érdemére döntően annak van kihatása, hogy megfelel-e a valóságnak a felpereseknek a téves kioktatásra vonatkozó állítása, elsősorban ezt kell tisztázni. Ennek érdekében helyes és szükséges is a vonatkozó államigazgatási iratok beszerzése. A bizonyítás felvétele s anyagának együttes értékelése eredményeként lehet csak a Ptk. 210. §-a (2) bekezdésének alkalmazása kérdésében helyesen és megalapozottan dönteni. 93