Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

részére kártalanításként, egyben az alperest kötelezte a különbözetként mutatkozó 38 620 Ft megfizetésére. A felperes keresetében kifogásolta a cserekártalanítás megfelelőségét, és pénzbeli kártalanítás megállapítását kérte. A kisajátított ingatlan értékét 244 023 Ft-ban, az ingatlan használati értékét 150 000 Ft-ban jelölte meg. Az igazságügyi szakértő a kisajátított ingatlan használati értékét 262 523 Ft-ban mutatta ki, míg a forgalmi értéket lakott állapotban 183 698 Ft-ban tartotta megállapíthatónak. A városi bíróság az eljárást felfüggesztette, és megkereste az államigazgatási hatóságot újabb csereingatlan kijelölése végett. Az államigazgatási hatóság újabb cserekártalanításként egy másik állami tulajdonban álló házingatlant ajánlott fel. A felperes az újabb cserekártalanítást sem találta megfelelőnek, mivel azt öt bérlő lakja. A városi bíróság a szakértőt újból meghallgatta, aki a felajánlott csereingatlan használati értékét 120 077 Ft-ra tette. A kisajátított ingatlan tekintetében kiegészítette, illetve módosította szakvéleményét, és a kisajátított ingatlan használati értékét 215 670 Ft-ban jelölte meg. Előadta, hogy a kisajátított épület elhanyagolt, de a karbantartás hiánya az állagot jelentősen nem rongálta meg, így 15%-os avulás megállapítását látta indokoltnak. A kisajátított épület 70—75 éves. A városi bíróság ítéletében az alperest 120 000 Ft kártalanítás megfizetésére kötelezte. A felajánlott csereingatlant nem találta megfelelőnek, ezért a felperes részér§ pénzbeli kártalanítást ítélt meg. Ítéletének indokolásában hivakozott arra, hogy az érték megállapításánál az ingatlan lakottságát nem lehetett értékelni, mivel az a kisajátító szempontjából beköltözhetőnek minősül. A megyei bíróság a kártalanítás összegét 160 000 Ft-ra felemelte. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Tévesen állapította meg mindkétfokú bíróság, hogy a kisajátított ingatlan után a kártalanítást a beköltözhető állapot figyelembevételével kell megállapítani, mivel a kisajátító szempontjából az ingatlan beköltözhetőnek minősül. Az ingatlan lakott vagy beköltözhető állapotát nem a kisajátító vagy a kisajátítással érintett tulajdonos érdekköréből szemlélve kell figyelembe venni, hanem azt az ingatlan tényleges állapota alapján kell megállapítani. A perbeli adatok szerint az államigazgatási hatóság a kisajátított épületet még 1949. évben kiutalta az alperes részére, aki azt bérlőként használta. Az ingatlant 1952. évben államosították, majd az 1957. évi 28. sz. tvr. alapján mentesítették az állami tulajdonba vétel alól. Az alperes bérleti jogviszonya azonban a mentesítést követően is fennmaradt. Az ingatlan tehát ténylegesen lakott állapotban került kisajátításra. Az 1/1965. (VII. 24.) PM—IM sz. rendelet 29. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha a kisajátított épületben levő lakást bérlő használta, az épületnek a szóban forgó lakás beépített térfogatára eső, a 25—28. § alapján megállapított értékét 40%-kal csökkenteni kell. Ilyen esetben a bérlőnek (használónak, tulajdonosnak) cserelakásra van igénye. A rendelet 40. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha a bérlő nem tart igényt cserehelyiségre, részére pénzbeli kártalanítást kell adni. Ennek mértéke nem haladhatja meg azt az összeget, amennyivel az épület értékét a 29. § (2) bekezdésében szabályozott esetben csökkenteni 91