Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

sége — napi 80 Ft munkabér alapulvételével, 3360 Ft. A felperes ennek az összegnek, valamint a felmerült orvosi költség címén 250 Ft-nak és útiköltség címén 63 Ft-nak, összesen 3674 Ft-nak a megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A munkaügyi döntőbizottság a felperes követelését 3513 Ft erejéig helytállónak találta, miután bizonyítottnak vette, hogy az alperes időközben 100 Ft-ot teljesített. A járásbíróság ezzel szemben végzésével jóváhagyta a feleknek azt az egyezségét, amely szerint az alperes a felperes részére 1964. október 17-től december 4-ig terjedő időre a táppénz és keresete közötti különbözetként mindössze 760 Ft-ot, orvosi költség címén 250 Ft-ot, útiköltség megtérítéseként pedig 84 Ft-ot fizet. A felek által kötött egyezség, valamint az ezt jóváhagyó bírósági végzés tartalmából nem állapítható meg minden kétséget kizáró módon, egyértelműen, hogy az egyezségben vállalt kötelezettség a munkaügyi döntőbizottság határozata helyébe lépett-e, vagy pedig az a munkaügyi döntőbizottság határozatában foglalt marasztaláson felüli kötelezettséget állapított-e meg az alperes terhére. Ha az alperesnek ez a kötelezettsége a munkaügyi döntőbizottság határozata helyébe lépett, részletesen vizsgálni kellett volna, hogy mi indokolta a döntőbizottság határozatától való lényeges eltérést — azt, hogy az alperes fizetési kötelezettségét alig í/^-ára. csökkentették —, s az ilyen tartalmú egyezség nem sérti-e a felperes méltányos érdekét. E kérdés eldöntéséhez azonban mindenekelőtt azt kellett volna megnyugtatóan tisztázni, hogy a felperes meddig volt keresőképtelen, s ebből eredően milyen kár érte. Az egyezség jóváhagyása előtt tehát azt kellett volna tisztázni, hogy az alperes által fizetni vállalt pénzösszeg a felperes betegségének milyen időszakára — hónap és nap szerint megjelölve mettől-meddig terjedő időszakra — vonatkozik, s ennek összegszerűsége nem sért-e jogszabályt. Az Mt. 64. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a bértételeket a minisztertanács állapítja meg. Amennyiben tehát a felek által kikötött és a kártérítés alapjául vett munkabér összege a minisztertanács által az adott munkakörre megállapított munkabértételekkel szemben állna — azért mert nem érné el annak az alsó határát, vagy meghaladná a legmagasabb bértételt —, kártérítés alapjául csak a minisztertanács által megállapított bértételeket lehet alapul venni. Áz utóbbiak következnek az Mt. 19. §-ának (1) bekezdésében foglaltakból, amelyek szerint azokban a kérdésekben, amelyekben a munkaviszony tartalmát jogszabály, kollektív szerződés, hatósági határozat vagy vállalati munkarend nem állapítja meg, a felek megállapodása irányadó. Semmis azonban a munkaszerződésnek az a rendelkezése, amely a munkaviszonyra vonatkozó szabályokkal ellentétben áll, és a semmis rész helyébe a szabály rendelkezése lép. Mivel a munkabérfeltételeket az Mt. 64. §-ának (1) bekezdése szerint a minisztertanács állapítja meg, nyilvánvaló, hogy a felek jogvitájában is ezek a bértételek az irányadók, miután ellentétes megállapodást semmisnek kell tekinteni. Törvénysértő azonban az egyezséget jóváhagyó végzés azért is, mert figyelmen kívül hagyta a 3/1965. (II. 11.) IM sz. rendelet 4. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat. E szerint a felülvizsgálati kérelmet az ellenfél hozzájárulása nélkül is vissza lehet vonni. Visszavonása esetében a 498