Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

dandó jellegű munkaképességcsökkenést szenvedett. Emellett a háztartási kisegítőnek kifizetett 1350 Ft és a tüzelőhordásért kifizetett 250 Ft kiadásának megtérítésére is kérte kötelezni az alperest. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a felperes a táppénzes időszakban teljesen keresőképtelen volt, azt követően és jelenleg is 20%-os a baleseti eredetű munkaképességcsökkenése. A kerületi bíróság a munkaügyi döntőbizottság határozatát részben megváltoztatta, a marasztalási összeget felemelte 15 804 Ft-ra, kötelezte az alperest, hogy 1965. december 26-tól kezdődően havi 250 Ft járadékot fizessen a felperesnek. A felemelt marasztalási összegből 9750 Ft az 1962. szeptember 26-tól 1965. december 26-ig terjedő 39 hónapra esedékes járadék, 4892 Ft a táppénzes idő alatt keletkezett keresetveszteség, 1162 Ft pedig a háztartási kisegítő költsége. A kerületi bíróság a járadékra vonatkozó ítéleti rendelkezést csak azzal indokolta, hogy az orvosszakértői vélemény szerint a felperesnek az üzemi balesetből eredő munkaképességcsökkenése 20%-os. E határozatnak a járadékfizetésre kötelező része ellen emelt törvényességi óvás alapos. A 2/1964. (IV. 3.) MüM sz. rendelet 1. §-a szerint üzemi baleset esetén a vállalat a dolgozó teljes vagyoni kárát, így a sérelem folytán elmaradt jövedelmet, a dolgokban keletkezett károkat, valamint a sérelemmel kapcsolatos költségeket és kiadásokat köteles megtéríteni. A 2. § (1) bekezdése értelmében elmaradt jövedelemként azt a kárt kell megtéríteni, amely a dolgozót az által éri, hogy a sérelemből származó munkaképtelensége, illetőleg munkaképességcsökkenése miatt elesik a keresetétől, illetőleg a sérelem előtti keresetét nem éri el. Ugyanezen szakasz (3) bekezdése értelmében munkaviszonyon kívül elmaradt jövedelemként a sérelem folytán kiesett egyéb rendszeres keresetet kell megtéríteni. Végül a rendelet 10. §-a szerint a vállalatot olyan összegű általános kártérítés fizetésére lehet kötelezni, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas, ha a vagyoni kár mértékét pontosan nem lehet kiszámítani. A kerületi bíróság által felderített tényállás alapján ez idő szerint egyik jogszabályi rendelkezés alkalmazásával sem lehet alaposnak elfogadni a felperes járadék iránti igényét. A kerületi bíróság határozata utalt ugyan a 2/1964. (IV. 3.) MüM sz. rendelet 2. §-ának (1) bekezdésére, de a határozat indokolása hiányos, mert nem tűnik ki, hogy a felperes a baleseti eredetű munkaképességcsökkenése miatt az 1962. szeptember 26-tól, 1965. szeptember 30-ig (nyugdíjba meneteléig) terjedő időben kevesebbet keresett volna, vagy a korábbi keresetét rendkívüli munkateljesítménnyel érte volna el. így a munkaviszony fennállása alatt — a táppénzes időtől eltekintve — a felperesnek nincs olyan — a balesetből kifolyólag keletkezett — keresetvesztesége igazolva, amely a járadék megítélését indokolttá tenné. Az eljárás eddigi adatai szerint a felperesnek nem volt munkaviszonyon kívüli jövedelme. De nem szolgáltatott a felperes olyan adatot sem, amely általános kártérítés címén lehetővé tenné járadék megítélését. Egymagában a kétséglenül fennálló 20%-os baleseti eredetű munkaképességcsökkenés, abból származó jövedelemkiesés vagy a létfenn477