Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

a beavatkozása. Ilyen beavatkozások sokszor emberi életek és különle­ges értékű anyagi javak megmentését eredményezhetik. E magatartá­sok tehát — a szocialista erkölcs követelményei szerint is — elisme­rést érdemelnek. Az ilyen jellegű magatartás azonban nemcsak er­kölcsi, hanem jogi védelmet is kíván. Helytálló a járásbíróság határozatának az a megállapítása, hogy a fel­peres nem kapott utasítást a VI. számú vágányon levő két kocsi össze­akasztására. Az adott ügy elbírálásánál azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni — az előbbiekből eredően sem —, hogy a baleset minde­nekelőtt az alperes hibájából következett be, mert a VI. számú vágá­nyon levő két kocsi nem volt összeakasztva. Ez a mulasztás — és ebből eredően a társadalmi tulajdon védelme — indította a vasúti dolgozó jószándékú felperest a balesettel végződött cselekedetére. Az előbbiek­ből következik, hogy a felperes által végzett munkát, amely balesettel végződött, az Mt. 123/A §-ának alkalmazása szempontjából a dolgo­zó elháríthatatlan magatartásaként értékelni nem lehet. Az alperes tehát kártérítési felelősséggel tartozik. Kétségtelen, hogy a felperes sem járt el kellő körültekintéssel, amikor nem adott jelt ar­ról, hogy összekapcsolási munkát végez, de ez a magatartása — figye­lemmel a váratlanul előállt helyzetre is — nem értékelhető olyan sú­lyos magatartásnak, mint az alperes mulasztása. A Legfelsőbb Bíróság vizsgálva a felperesnek a kár keletkezésére közreható magatartását és felróhatóságát, azt állapította meg, hogy a keletkezett kár 25%-át a fel­peresnek, míg 75%-át az alperesnek kell viselnie. Bár a per eddigi adatai alapján meg lehetett állapítani, hogy az al­peres a keletkezett kárt milyen arányban köteles viselni, a per ezúttal mégsem fejezhető be, mert nem nyert tisztázást, hogy a felperest a munkaképtelenségének ideje alatt — figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 891. számú állásfoglalásában kifejtettekre is — milyen károsodás érte. De nem lehetett a pert ezúttal befejezni azért sem, mert a felperest nemcsak a táppénz és a baleset előtti átlagkeresete közötti különbö­zet folytán, de az által is károsodás érhette, hogy a baleset következté­ben nem tudja betölteni a magasabb jövedelmet biztosító előző munka­körét. Ide vonatkozólag helytálló ugyan a járásbíróság határozatának az a megállapítása, hogy a dolgozók munkaköri besorolásával és bérté­telével kapcsolatos panaszok elbírálása nem tartozik bírósági hatáskör­be, a felperes panaszát azonban — tartalmánál fogva — nem lehet ilyennek tekinteni, mert az az Mt. 123/A. §-án alapuló kártérítési igénynek minősül, amelyet az alperes ugyancsak az előbb írt arányban köteles megtéríteni. Mivel a tényállás e tekintetben sem nyert — a kár összegszerűsége vonatkozásában — megfelelő tisztázást, ezt a hiányos­ságot is az új eljárás során kell pótolni. [P. törv. I. 21 157/1965. sz., BH 1966/6. sz. 4909.] 330. Menetközben meghibásodott gépkocsi kijavítása során benzinnel átitatódott felsőkabát lángra lobbanásával okozott sérülésből eredő kárért a sérült dolgozó munkáltatója tartozik felelősséggel [Mt. 123/A. §]. A felperes hosszabb idő óta az alperesi vállalat alkalmazottja. 1965. 455

Next

/
Oldalképek
Tartalom